Nyárra elkészül a gyermekmedence


A medence vízmélysége változó lenne, tervek szerint a pancsoló területén 5-15 centiméteres, a gyermekmedence részen 50 centiméteres vízmélységben gondolkodnak.

Tavasszal megkezdődnek a Békési Gyógyászati Központ és Gyógyfürdő gyermekmedencéjének kivitelezési munkálatai. Izsó Gábor polgármester tájékoztatása alapján az önkormányzat idei költségvetéséből közel 22 millió forintot elkülönített erre a célra.

A létesítményt a fürdő zöldövezetében valósítja meg az önkormányzat önerőből és a Békési Fürdőért Közalapítvány jelentős támogatásával.

A gyermekmedence elhelyezésénél és kialakításánál figyelembe veszik a szakemberek a későbbi fejlesztési lehetőségeket és elképzeléseket. A tervezés első fázisaiban az látható, hogy egy komplex funkciókkal kialakított medence épül, melynek egyik része kisgyermekek és akár babakorú gyermekek részére kialakított pancsoló lesz, a mélyebb része pedig a nagyobb óvodáskorú gyermekek szórakoztatását szolgálhatja. A medence ezen részén "élményelemeket" is elhelyeznének, egy "zuhanyzógombát" és egy csúszdát is beépítenének. A medence tisztított, forgatott vízzel fog üzemelni, a víz időszakos melegítéséről a termálvízre kapcsolt hőcserélővel lehet gondoskodni.

A helyben és a környező településeken élők körében is egyre népszerűbb a fürdő. A folyamatos fejlesztések és a kedvező árak egyre vonzóbbá teszik a családbarát uszodát. Három éve gőzkabint építettek, ami nagyban hozzájárul a rekreálódásra vágyó látogatók pihenéséhez.


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!