A XVI. században alapvetően átalakult a magyar vallási térkép. A katolikus vallás mellett megjelent és meggyökerezett több protestáns felekezet is. A felekezetek kialakulásának folyamatát konfesszionalizációnak nevezzük. Ennek részeként a felekezetek világosan kifejtették a keresztyén hit tételeiről alkotott elképzeléseiket, miközben mindegyik felekezet meg volt győződve arról, hogy neki van igaza. Ennek nyomán átszerveződött a művelődés és iskolaügy, felekezeti iskolák jöttek létre a saját értelmiség képzése céljából. Átalakult az istentiszteleti liturgia is, valamint létrejött az új egyházi hierarchia. Magyarországon teljesen új struktúra jött létre, miközben a protestánsok Skóciában, Norvégiában vagy Svédországban megőrizték a régit. A belső egyházi életet vizitációk (egyházfői látogatások) révén ellenőrizték. A felekezetek rendezték az állammal való viszonyukat is. A királyi Magyarországon a katolikus, Erdélyben a református egyház volt a kvázi államegyház.

Magyarországon is a katolikus vallás volt uralkodó egészen a reformáció koráig, de a románok és ruszinok a görögkeleti valláshoz tartoztak. Hazánkban is érezhetők voltak az európai méretű egyházi válság jelei, és a társadalom igényelte az egyházi reformokat. A reformáció eszméinek terjedését több tényező is elősegítette. Egyrészt sok esetben nem tudatosodott egy terület, város lakóiban, hogy ők tulajdonképpen felekezetet váltottak, tehát protestánsok lettek. A reformáció sok helyen egyáltalán nem volt olyan radikális, mint ahogy elképzeljük, a régi istentiszteleti formák sok helyen megmaradtak.

A Felvidék bizonyos településein a lutheránusok még 1590-ban is szabályosan miséztek. A köznép teológiai műveltségének hiánya is könnyen megengedte a felekezetváltást. A lakosságban egyébként nem is tudatosodott azonnal az, hogy új egyházak jöttek létre, és az európai szakadást sem tekintette mindenki véglegesnek. Az is előfordult, hogy az uralkodó köre segítette a lutheránus eszmék terjedését, pl. amikor a protestáns érzelmű Miksa császár nagyrészt lutheránusokat alkalmazott udvartartásában, az országos méltóságokban, valamint a várkapitányságokon.

A kegyúri jog abban segített, hogy a nagybirtokosok ennek birtokában protestáns lelkészeket alkalmaztak birtokaikon. A városokban a magisztrátus, azaz az önkormányzat döntött a papok személyéről, és nyilvánvaló módon a lutheránus város vezetése ilyen értelmű papot hívott meg. A legtöbb mezőváros is hasznot húzott a szabad papválasztás adta jogból. A reformáció elterjedésében szerepe volt továbbá a reformátorok szellemi fölényének. A protestáns prédikátorok mély és fanatikus hite, a régi hit papjait leköröző műveltsége sokakat lenyűgözött és megnyert a reformáció ügye számára.

Az új eszmék terjedését szolgálták az olyan iskolák, mint az akkoriban alapított pápai, sárospataki, nagyszebeni és debreceni kollégium. Jelentős szerep jutott a könyvnyomtatásnak és az anyanyelvi irodalom megszületésének is. Végül, de nem utolsó sorban arról sem szabad elfeledkezni, hogy a Hódoltság területén a törökök nem nézték jó szemmel a katolikusok működését. Az iszlám tiltja az istenség kiábrázolását, ezért a katolikus vallást kifejezetten visszataszítónak tartották a sok szentkép és szobor miatt. A református vallás egyszerűsége, képnélküli kultusza ellenben bizonyos tekintetben szimpatikus volt nekik, és úgy vélték, a reformátusok nincsenek messze az "igazságtól". A törökök a katolikusokban egyébként a német császári hatalom támaszát is látták, ezért is üldözték.

A németajkú lakosságnak köszönhetően 1526 előtt már elterjedtek a lutheránus eszmék, ugyanis a német polgárok gyermekei előszeretettel látogatták Wittenberg egyetemét. A köznemesség kezdetben elutasító volt az új felekezettel szemben, sőt a lutheránusokat halállal és vagyonvesztéssel fenyegették. A nagybirtokosok egy része a lutheri hitelvek mellé állt, így a nagybirtokok lettek a hazai protestantizmus első központjai. Az első hazai reformátorok korábban katolikus papok, ferences rendi szerzetesek és humanista tudósok voltak, mint Dévai Bíró Mátyás, Kálmáncsehi Sánta Márton, Sztárai Mihály és Szegedi Kis István. Az 1530-40-es években Abaúj, Zemplén, Bihar és Békés vármegyékben, valamint egyes dunántúli városokban terjedt el az új hit lutheránus formája.

Az 1540-es évektől hazánkban is elterjedt a szakramentáriusnak majd reformátusnak nevezett helvét irányzat, akik Ulrich Zwingli, Heinrich Bullinger és Kálvin János tanait követték. A református vallás Erdélyt magyarjait és az Alföld lakosságát tudta megnyerni egy olyan korban, amikor a törökök létrehozták Magyarországon a hódoltságot. Prédikátoraik a török hódítást Isten jogos büntetésének mondták a vallási eltévelyedés, tehát a katolicizmus követése miatt. A református egyház első nagy rendszerező teológusa Szegedi Kis István volt, aki az Alföldön, többek között Békés városában tevékenykedett. Az ő tanítványa volt Méliusz Juhász Péter, aki Wittenbergben tanult bibliaismeretet és a szent nyelveket (héber, görög, latin).

A hitelvek tisztázása céljából ült össze 1567. február 24-26. között Debrecenben a helvét szellemiségű lelkészek gyűlése (zsinata), ahol állást foglaltak Kálvin elvei mellett és aláírták a Második Helvét Hitvallást. Ezzel pontosan négyszázötven éve megalakult a Tiszántúli Református Egyházkerület és ezzel a Magyar Református Egyház. Az egyház első püspöke Méliusz volt.

Mucsi András

középiskolai tanár, ref presbiter