Jövőt nyit Krisztus feltámadása


Katona Gyula esperes-lelkipásztor böjt első vasárnapján, március 5-én arról beszélt, hogy a negyven napos böjt igazi értelme nem a külsőségekben rejlik. Ezen a napon tartotta a református egyház a bibliavasárnapot is, amikor is az adakozásból befolyt perselypénzt Budapestre küldi minden gyülekezet a bibliakiadás támogatására.

Péter első levele első fejezete néhány verse alapján a békési gyülekezet lelkésze elmondta: Istennek mindennél drágábban vagyunk, ezért drága véren, Jézus vérén váltott meg bennünket a bűneinkből. Ez mutatja Isten mérhetetlen szeretetét. Éppen ezért is mondhatjuk, hogy Jézus kereszthalála és feltámadása a legnagyszerűbb esemény. Ez kihat a múltunkra, a jelenünkre, de a jövőnkre is. Isten akkor váltott meg bennünket, amikor még az ellenségei voltunk. Lezárható a bűnös múlt, hiszen nem kell tovább a terheinket cipelni, és Krisztus által értelmes életet élhetünk. Amikor Jézus meghalt értünk, a halál is elveszítette az erejét. Tudhatom, hogy Isten végtelen szeretete leli át az egész életemet. Hittel élni egy bizonyosság erről – mondta Katona Gyula.

A lelkész bírálta azt a világszemléletet, amelyet sokak "a magam módján hiszek" formulával jellemeznek. A maga módján hívő ember istenképe nem a bibliai istenkép, hanem Istent emberi módon, saját gondolatai szerint képzeli el. "A kereszthalált halt Krisztus feltámadásával nyílik meg számunkra a jövő" - hangzott el a szószékről.


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!