Mesehét a Heppsuliban


Forrás: Dr. Hepp Ferenc Általános Iskola
Helyszin: Békés, József Attila u., 12
Megjelent: 2017 Október 24. ( Kedd ) 12:49
Módosítva: 2017 Október 24. ( Kedd ) 15:29
Évek óta hagyomány iskolánkban, hogy októberben megrendezzük az alsó tagozatos gyermekek számára a Mesehetet. A témahét minden napján történik valami mesével kapcsolatos tevékenység.

Hétfőn a Mesés rajzpályázat eredményhirdetése volt, ahol minden évfolyamon az első 3 helyezett tanuló értékes ajándékot (rajzkelléket) kapott. A meséket Izsó Hunor tanító választotta ki mind a négy évfolyam számára. A zsűri tagjai Inokai Éva, Gyurovits Katalin és Csorba Jánosné voltak.

Ezen kívül Meseolvasás délidőben címmel egy-egy osztályból a legszebben olvasó, vállalkozó szellemű gyerekek felolvasták kedvenc meséjüket a többieknek. A jutalom: "hamuba sült" pogácsa.

Mesélés az óvodásoknak: minden nap 3 tanuló elment egy-egy közeli óvodába mesélni; a délutáni alvás előtti mesét ők olvassák fel a saját könyvükből. Előfordult, hogy egykori óvodájába ment vissza egy-egy diák, ami nagy örömet okozott a gyermeknek és az óvodapedagógusnak egyaránt.

Kedden Mesés foglalkozás volt a 3. b osztályban Bartyik Gitta meseterapeuta vezetésével. A foglalkozáson fejlődhetett a gyerekek fantáziája, valamint a mesehősök helyzetébe való beilleszkedés jó lehetőséget adott arra, hogy jobban megismerhessék önmagukat. A foglalkozás után szívesen fogyasztották el a "hamuba sült" pogácsát és az üdítőt. Ezen a délutánon 15 ismert, iskolánkhoz valamilyen módon kötődő felnőtt olvasta fel kedvenc meséjét a tanulóknak.

Szerdán délelőtt Mesés akadályversenyt vezetett a Korona utcai óvoda nagycsoportosainak Varsandán Áron tanító. Egy népmese megtekintése után következtek a vidám, játékos próbatételek. Ez a program nagy sikert aratott az óvodások körében.

Csütörtökön délután minden alsó tagozatos osztály részt vett a Mesés akadályversenyen, melyet Varsandán Áron tanító szervezett. Este szülők és pedagógusok részére Szabóné Dr. Kállai Klára pszichológus tartott előadást "Mesék szerepe az érzelmi intelligencia fejlődésében" címmel.

Pénteken délelőtt a Korona utcai óvoda pedagógusai adták elő a saját maguk által írt és megrendezett mesét az 1 – 2. évfolyam részére. Délután a 3. b osztály játszotta el a 3 – 4. osztályosoknak az Ugri és Bugri című mesét.

A hét érdekessége volt még a Mesetotó, a legpontosabb megoldást beküldők apró ajándékot kaptak az iskola büféjében.

A hét során sok ismerettel és élménnyel gazdagodtak az alsó tagozatos gyerekek. Reméljük, hogy a Mesehét során közelebb kerültek a tanulók a népköltészet értékeihez.

Tételek: 161 - 180 / 305 (16 oldal)

Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!