Jelentős fejlesztések a rendelőben


Forrás: Mucsi András
Megjelent: 2017 November 4. ( Szombat ) 09:55
Módosítva: 2017 November 4. ( Szombat ) 11:18
November 2-án a rendelőintézetben tájékozódott a fejlesztésekről Mucsi András, a képviselő-testület Ügyrendi, Lakásügyi, Egészségügyi és Szociális Bizottság elnöke.

Erdélyi Imola, a Békési Gyógyászati Központ és Gyógyfürdő igazgatója a helyszíni bejárás kapcsán elmondta, hogy a város legmodernebb telefonközpontja áll az intézmény rendelkezésére. Az idén az elektromos hálózat is megújult. A laboratórium kórházi színvonalú fejlesztésen esett át, számos új eszközt szereztek be. Modernizálták egy ionmentesítő készülékkel a víztisztítási technológiát, ugyanis ez a vizsgálatok minőségi elvégzéséhez elengedhetetlen. Ez 400 000 forintból valósult meg. Mindehhez a számítógépes hálózat fejlesztése társult, a leleteket a békéscsabai kórháznak is el tudják juttatni. Az ultrahangnál 2,4 millió forint értékben új fejet vettek, amellyel alaposabb vizsgálatot lehet végezni. Lehetőség van szívultrahang vizsgálatra is.

A nőgyógyászaton új vizsgálószéket vettek, amely állítható, így az idős, mozgásukban akadályozott páciensek vizsgálata könnyebb, elhelyezkedésük kényelmesebb. A bizottsági elnök erről dr. Rákos Márta szakorvossal is beszélt.

A védőnőknél új pelenkázó asztalokat és játéksarkot szerzett be a vezetés.

Erdélyi Imola elmondta, hogy új szakorvosok dolgoznak az intézményben, akik várják a betegeket. Kiemelte dr. Bartóki László (urológia) és dr. Ottlakán Aurél (sebészet) főorvosok munkáját, akik a gyulai kórházból járnak ki rendelni.

Mucsi András leszögezte: az intézmény Erdélyi Imola vezetése alatt látványos fejlődésen ment át és erről a bizottság tagjai kihelyezett ülésen is tájékozódnak.


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!