Ökumenikus imahét Békésen is


Január 21. és 28. között rendezik meg az imahetet világszerte, így hazánkban is. Anyagát ezúttal a karibi térség keresztyén egyházai állították össze. Mottó: „Jobbod, Uram, dicső az erőtől…” (2Móz 15,6)

Békésen a református, katolikus, baptista és pünkösdi gyülekezetek rendezik meg az imahetet hosszú évek óta.

Program:

január 22. (hétfő) 18 óra Pünkösdi Gyülekezet, igét hirdet: Filó György (baptista)

január 23. (kedd) 18 óra Kegyelem Gyülekezet – Jánk Alexandra (református)

január 24. (szerda) 18 óra református gyülekezeti ház – Péter István (baptista)

január 25. (csütörtök) 18 óra református gyülekezeti ház – Nagy József (katolikus)

január 26. (péntek) 18 óra katolikus templom – Katona Gyula (református)

január 27. (szombat) 18 óra baptista imaház – Krizsanyik Győző (pünkösdi)

január 28. (vasárnap) 17 óra baptista imaház –D. Nagy József (pünkösdi)

Az ökumenikus imahét korai előzménye egy 1740-es években elindult észak-amerikai pünkösdi mozgalom, amelynek célkitűzése az egyházak közös imádkozása volt. Az ötven felekezetet összefogó Evangéliumi Aliansz 1846-ban alakult meg. Ekkor vezették be az év első hetében tartandó imahét gyakorlatát is. Magyarországon 1886-ban hirdettek először imahetet: a Kálvin téri református gyülekezet Baldácsi-termébe hívták az érdeklődőket. A már 1894-ben is szorgalmazott, az "egységért meghirdetett imanyolcad (nyolc napos imádságsorozat)" gyakorlata 1908-ban indult útjára.

Az imahét anyagának hivatalos közös előkészítése 1958-ig váratott magára, ekkor kezdte meg munkáját a lyoni Unité Chrétienne központja, valamint az Egyházak Világtanácsa Hit és Egyházszervezet Bizottsága. ’64-ben azonban már a II. Vatikáni Zsinat is megfogalmazza az imahét rendszerességének fontosságát. Két évvel később az Egyházak Világtanácsa Hit és Egyházszervezet Bizottsága és a vatikáni Keresztény Egységet Előmozdító Pápai Tanács meg is kezdi a következő imahét szövegének előkészítését. A közös imaheti anyag hivatalos használatba vételének első esztendeje 1968.

Idén az "Imahét a Krisztus-hívők egységéért" száztizedik évfordulóját ünnepeljük. Az imahét közös tematikáját helyi szinten első ízben 1975-ben állította össze egy ausztrál ökumenikus csoport. 1997-ben már a grazi II. Európai Ökumenikus Nagygyűlés is síkra száll az évenkénti imahét megtartásáért. Az ötven éves Egyházak Világtanácsa (EVT) ünnepi gyűlését 1998-ban a zimbabwei Hararéban rendezték meg. Ehhez kapcsolódóan a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa is ülésén megfogalmazzák a magyar állásfoglalást is és felhívják az egyházak figyelmét a krisztushívők egységének munkálására és a közös imahetek megtartására. Az EVT és az Egység Tanács szervei 2004-ben egyeznek meg az esemény anyagának közös formájáról és publikálásáról.


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!