Projekt Tájékoztató


Békés Város Önkormányzata sikeres pályázatot nyújtott be az Európai Szociális Alap és a hazai központi költségvetés előirányzatából megvalósuló „Együtt az integrációért Békésen” címmel a TOP-5.2.1.-15-BS1-2016-00002 A társadalmi együttműködés erősítését szolgáló helyi szintű komplex programok elnevezésű pályázati felhívásra.

A megvalósítás időszaka: 2017. 05. 01- 2020. 04. 30

A projekt a helyi intézmények és szervezetek összefogásával, széles partneri körben valósul meg. A pályázó, Békés Város Önkormányzata vezetésével megalakult konzorcium, melynek támogatásban részesülő tagjai,

  • Békés Városi Szociális Szolgáltató Központ
  • Gál Ferenc Főiskola, Békési Szakképző Iskola, Gimnázium és Kollégium
  • Békési Kommunális és Szolgáltató Kft.

A projekt előkészületi munkájában a város más intézményei és szervezetei is bekapcsolódnak, mely alapján un. támogató szakmai csoport jött létre. Ennek tagjai a konzorciumi partnerintézmények valamint a Békési Járási Hivatal Munkaügyi Központ Foglalkoztatási Osztálya és a Magyar Pünkösdi Egyház Országos Cigánymisszió. A két szervezet folyamatos, kitartó tevékenységeket folytat a helyi leszakadó csoportok gazdasági, szociális felzárkóztatásában, munkaerőpiacra történő beléptetésében és emellett egyidejűleg a segítő szolgáltatások fejlesztésében.

Összességében a város valamennyi intézményei és civil szervezetei igyekszik a többség és a kisebbség kultúráját, hitvallását, az életükben jelentkező nehézségeket megismerni, ennek alapján közös alapra helyezni alap- és pluszszolgáltatásokat.

A közös együttműködés az esélyegyenlőség, a komplexitás, a rugalmasság és a lokálpatriotizmus mentén valósul meg.

Célcsoport: A 2011. évi KSH adatok alapján kijelölt 1 szegregátum aktív korú lakossága. A szegregátum Hatház városrészben található, és az alábbi utcák határolják: Pipacs utca - Pusztaszeri utca - Törökvész utca - Táncsics Mihály utca - Nagykert IX. - Szigetvári utca - Gagarin utca - Károlyi utca - Mónus Illés utca - Lengyel Lajos utca - Legelő utca - Töltés u. - Belterület határa - Bihari János utca (mindkét oldala) - belterület határa

Az Együtt az integrációért Békésen című projekt 6 mérföldkőből áll, ami egy-egy félévet takar, ezen időszakban a vállalt feladatokat/tevékenységeket kívánjuk lebonyolítani.

Az alábbi programelemek megvalósítására kerül sor:

  • Közösségfejlesztést segítő hagyományőrző és egyéb programok rendezvények megvalósítása.
  • Szolgáltatásokhoz való hozzáférés javítása (jogi tanácsadás, mediáció) biztosítása a célcsoport számára.
  • Életvezetési és mentálhigiénés, adósságkezelési tanácsadás a folyamatos szociális munka megteremtésével.
  • A lakókörnyezet szépítéséhez a környezettudatosság erősítéséhez kapcsolódó programok.
  • A bűnmegelőzést és közbiztonságot erősítő illetve prevenciós programok megvalósítása.
  • Munkaerő-piaci beilleszkedést segítő programok, önálló jövedelemszerzésre való képesség kialakítása, fejlesztése. (alapkompetencia fejlesztés, OKJ képzések, készségfejlesztő csoportfoglalkozások, tréningek)
  • Egészség fejlesztése, egészségügyi programok.

PROGRAM MEGNEVEZÉSE: Tanácsadás, Pályaorientáció

Tevékenység gazdája: Békés Város Önkormányzata

Szakmai megvalósítóként közreműködik: Békési Járási Hivatal Munkaügyi Központ Foglalkoztatási Osztály munkatársa

Megvalósítás Időpontja: első alkalom 2018. 04. 16.

Cél: A korábbi munkatapasztalattal rendelkező, de a munka világából tartósan kieső álláskeresők visszatérésének, önálló álláskeresésének, döntéshozatalának megalapozása, rövid távú célok, további teendők meghatározása.

A szakmai tevékenység formája: csoportos foglalkozás

Szakmai tartalom:

  • Képességfejlesztés.
  • Az egyéni szintű társadalmi integráció elősegítése
  • A foglalkoztatással, életminőség javítással összefüggő szolgáltatások, intézményrendszerek, juttatások megismerése.
  • Munkaerő-piaci, foglalkoztatási, szociálpolitikai intézményrendszerek, juttatások.
  • Munkaerő-piaci elvárások, követelményrendszerek
  • Képzési foglalkoztatási lehetőségek, támogatások.
  • Munkavállalási kompetenciák fejlesztése. (próba állásinterjú)
  • Életpálya életút, pályaismeret.

A program az ütemterv alapján kerül megvalósításra összesen 12 alkalommal kerül a csoport foglalkozásra. Homogén csoportot hozunk létre, hatékonyabb lehet az együttes munka, mivel a csoport tagjai azonos élethelyzetükből adódóan jobban tudnak egymással kommunikálni, könnyebben megosztják tapasztalataikat és problémáikat.

A résztvevők a foglalkozásokon segítséget kapnak saját helyzetük, nehézségeik meghatározásához, a lehetőségek mérlegeléséhez, a könnyen elsajátítható, alkalmazható gyakorlati megoldások átadására koncentrál.

A projekt teljes időszakában biztosított a folyamatos szociális munka. A szociális munkát végző szakemberek feladata, hogy szakmai tevékenységükkel hozzájáruljanak a projektbe bevont célcsoport képzés- és a munka iránti motiváltság megteremtéséhez majd fenntartásához.

A projektben résztvevők szakmai munkatársak:

Almási Gyöngyvér projektmenedzser

Kádasné Öreg Julianna szakmai vezető

8 fő szociális munkás végzettséggel rendelkező szakember

A csoportos munkaerőpiaci program szakértője: Szilágyi Mónika munkavállalási tanácsadó

Kelt: Békés, 2018. 04. 06.

Késztette:

Almási Gyöngyvér

projektmenedzser

(X) Reklám


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!