Június 16-án indul a 42. BÉTAZEN programja!


Ma mutatták be a sajtónak a programot. Hangversenyek, koncertek, néptánc, népzene, kórustalálkozó, hangszeres kurzusok, kiállítás és emléktáblaavatás egyaránt lesz a közel kéthetes programban.

Túri Andrea fesztiváligazgató, a Kecskeméti Gábor Kulturális Központ igazgatója elmondta, a kéthetes programban a 25 komolyzenei, népzenei és irodalmi program várja az érdeklődőket, melyekből 17 ingyenesen megtekinthető lesz, de a belépős programokra is számos kedvezmény, bérlet várja az érdeklődőket.

Bagoly László, a fesztivál művészeti igazgatója hangsúlyozta, a Békés-tarhosi Zenei Napok hagyományát a tizenötödik alkalommal megrendezendő kórustalálkozó is ápolja, melynek művészeti vezetője és szervezője Mona néni azaz Sebestyénné Farkas Ilona karnagy lesz, aki maga is fellép a Budapestről érkező Hunyadi Véndiák Kórussal.

Végváry Edina, a Gemma Cégcsoport üzletfejlesztési igazgatója az Alapítvány a Megújuló Tarhosért képviseletében elmondta, idén újra térítésmentes olvasótábort szerveznek Tarhosra a kastélyparkba, amely a legendás Énekiskola szellemiségét követve kínál pihenést, igényes szórakozást 7-8 osztályos tanulóknak, illetve 9-10 évfolyamos gimnazistáknak. A diákok tanulmányi eredmény alapján vehetnek részt az olvasótáborban.

Végváry Edina hangsúlyozta, a Gemma Cégcsoport és az alapítvány tervei szerint a jelenleg is zajló felújítás után jövőre már a teljesen felújított zenepavilon ad helyet a kórustalálkozónak és az olvasótábornak.

Gellénné Körözsi Eszter az alapítvány kuratóriumi elnöke és az olvasótábor alapítója elmondta, céljuk, hogy az olvasás a mindennapok részéve váljon. Fiatal tanárokkal is kiegészül majd az olvasótábor és számos elszármazott irodalmár, előadó, művész segíti majd a közös munkát.

A Békés – tarhosi Zenei Napok június 17-én veszi kezdetét. Itt olvasható a részletes program!


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!