XX. Madzagfalvi Napok - Ők kapták a város ifjúsági díjait!


Szombaton este kerültek díjazásra a Madzagfalvi Napok keretein belül Békés város tehetséges fiataljai. Idén 5 békési fiatalt veheti át Izsó Gábor polgármester úrtól az elismeréseket. A díjat kapták:

Bondár Lilla - Dr Hepp

Fölker Zsombor - Szegedi

Gál András - Szegedi

Kelemen Kitti - Alapfokú Művészeti

Nagy Balázs - Dr Hepp

Bondár Lilla

Bondár Lilla a Dr. Hepp Ferenc Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola 8. osztályos tanulója. A sportiskolai osztály diákja, aki 5. évfolyamtól emelt szintű matematikaoktatásban részesül, és több éve az úszás sportágban is kiemelkedő teljesítményt nyújt. Minden tanévben kitűnő tanuló.

Rendszeresen részt vesz különböző sportversenyeken, ahol szép sikereket ér el. Mellúszásban az országos korosztályos ranglista 4. helyezettje, emellett vegyes úszásban is jeleskedik. A mezei futóversenyen országos döntőbe jutott, állandó tagja az iskolai atlétikai csapatnak.

Németből 2 évig levelező pályázaton vett részt.

2017-ben Az én mesém pályázatra írt meséje belekerült a pályázatíró cég által kiadott mesekönyvbe.

Közösségi munkája kiemelkedő. Az osztály közösségéért rengeteget tesz. Gála fellépések, farsangi és egyéb témahetek alkalmával kiemelkedő munkát végez.

Magatartása és szorgalma páratlan.

Kimagasló tanulmányi és sport eredményei, kitartó szorgalma, segítőkészsége példaértékű társai számára.

Fölker Zsombor

Fölker Zsombor a Szegedi Kis István Református Általános Iskola egyik kiválósága.

Zsombor példamutató szorgalmával 8 éven át kitűnő bizonyítványt vehetett át iskolánkban. Magatartásával példát mutatott barátainak és iskolatársainak. Legszívesebben a matematika rejtelmeiben szeretett elmélyülni, ezt a tudását országos versenyeken is nagy sikerrel megmutathatta.

Más tudományterületeken is sikereket ért el széles látókörével, emellett irodalmi műveltsége is átlagon felüli.

Osztálytársaival szemben mérhetetlenül segítőkész, megértő és barátságos.

Szabadidejében szívesen néptáncol, kungfuzik és horgászik. Iskolánk cserkészcsapatát is évek óta erősíti.

Emberségével, szerénységével méltán érdemli meg városunktól ezt a díjat.

Gál András

Gál András 10. osztályos kora óta a békési Szegedi Kis István Református Gimnázium tanulója, a kézilabdasport miatt érkezett városunkba Sárospatakról, 12 éve kézilabdázik. András hamar kitűnt az osztálytársai közül, példamutató magatartása és szorgalma miatt. Napi többszöri edzés mellett is szorgalmasan tanult. A középiskolai tanulmányok zárásaként elnyerte a Jó tanuló jó sportoló díjat. Az érettségire is szorgalmasan készült, érettségi jegyeinek átlaga 4,8 lett.

Sikeres a kézilabda sportban is, számos eredménnyel rendelkezik:

  • Csapatával 3 alkalommal nyerte meg az Országos Református Középiskolák Kézilabda Bajnokságát.
  • Országos diákolimpiai 5. helyezett
  • Egy éve tagja a békési férfi kézilabdaklub felnőtt csapatának, amellyel a felnőtt NB I B bajnokságban bronzérmet szerzett.
  • A junior bajnokságban bajnoki címet és 2. helyezést értek el.

A sport és a tanulás mellett aktívan részt vett a diákéletben. Az iskola diákönkormányzatának elnöke volt, nagy lelkesedéssel indult a városban hagyományos diákpolgármester választáson, ahol a Diák alpolgármesteri címet szerezte meg.

Kelemen Kitti

Kelemen Kitti 2008-ban iratkozott be a békési Zeneiskolába, ahol Lipcseiné Timkó Sára tanárnőnél furulyázni kezdett. Következő választott hangszere a fuvola lett, melynek meghatározó szerepe lett az életében.

Nem csupán a zenélés érdekli, hanem maga a zene is (zeneszerzők munkássága, a Békés-tarhosi egykori Énekiskola múltja, jelene, jövője). Rengeteget olvas, képezi magát e területen, esszéket ír. Szívesen szerepel mint szólista kulturális eseményeken, kiállítás megnyitókon. Tagja a Civilek a városért díjjal kitüntetett Békés Városi Ifjúsági Fúvószenekarnak.

Nagyon jó zenésztárs és kiváló ember. A Tarhoson megrendezett Pro Musica fúvósötös táborban tovább erősödött benne a kamarazenélés szeretete, és fogalmazódott meg benne, hogy minden áron zenész akar lenni.

Számos alkalommal vett részt szakmai versenyeken, amelyeken rendszeresen szép eredményeket ért el. Legfrissebb eredménye a Békés Megyei Fuvolaversenyen elért I. helyezés, valamint a verseny szakmai különdíja.

A gondos szülői odafigyelés, Kitti jó adottságai, kitartása, tanárai útmutatásai eredményeképpen, felvételt nyert a budapesti Weiner Leó Zeneművészeti Szakközépiskolába, ahol szeptembertől folytatja tovább zenei tanulmányait.

Nagy Balázs

Nagy Balázs a Dr. Hepp Ferenc Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola tanulója, a Békési Szabadidős és Sportjáték Klub kosárlabdázója.

Tehetsége már korán megmutatkozott. 2013-ban már a Debrecenben rendezett nemzetközi torna ALL-STAR játékosa lett. Ötszörös megyei bajnok. Diákolimpia Országos Elődöntő legjobb játékosa. A Dobd a Kosárba program országos döntőjének győztese. A Magyar Olimpiai Akadémia által szervezett országos bajnokság győztese.

A B-33-as Országos Bajnokság döntőse. Békés Megyei válogatott tagjaként megnyerte a megyék közötti bajnokságot. Ugyanezzel a csapattal Szerbiában Nemzetközi Tornán 2. helyezett.

A sport mellett kiváló tanulmányi eredményekkel is büszkélkedhet.

  • Kitűnő tanuló volt minden évben
  • Bólyai matematika verseny megyei 2. hely, 5. hely
  • TIT matematika verseny megyei 2. hely
  • Lila vegyész bajnokság tanulmányi verseny Országos Döntőse
  • A Play and Win Országos angol nyelvi verseny Országos döntőse.

(X) Reklám


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!