Biharban kirándult a történelem munkaközösség


Megjelent: 2018 Október 3. ( Szerda ) 19:39
Módosítva: 2018 Október 4. ( Csütörtök ) 09:20
A Szegedi Kis István Református Intézmény 25 gimnazista és általános iskolás tanulója vett részt október 3-án jutalomkiránduláson a romániai Bihar megyében.

Békés testvértelepülési kapcsolatait is felhasználva a romániai Bihar megye névadó települését, Bihar községet és Nagyváradot kereste fel a békési csoport, amelyet az intézmény öt történelem szakos tanára is elkísért. Az első állomás a bihari állami általános iskola volt, ahol az intézmény vezetője, Csorba Mihály történelem szakos tanár a település és a régió történelméről, valamint a bihari földvárról tartott előadást. A csoport ezt követően felkereste a bihari földvárat, amely valaha a vármegye központja volt. A nagyváradi vár volt a következő célpont, amelynek kiállítását is megtekintették a békésiek. Ezt követően Nagyvárad központja következett a Szent László-templommal és a sétálóutcával, továbbá a szép Körös-parti település megannyi érdekességével. A békésieket fogadták a Királyhágómelléki Református Egyházkerület székházában is. Antal János külügyi tanácsos az egyház és a magyarság helyzetéről szólt a közelmúlt és a ma Romániájában. Az egész szakmai napot Csorba Mihály kísérte érdekes történeteivel, komoly szakmai tudásával.

A kapcsolat reménység szerint folytatódik a bihariakkal, és Csorba Mihály igazgató úr hamarosan ellátogat Békésre is. A cél a szakmai együttműködés és tapasztalatcsere – mondta Mucsi András, a békési iskola történelem munkaközösségének vezetője, egyben települési képviselő.


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!