Együtt az Integrációért - Roma Kultúra Napja.


A Gál Ferenc Főiskola Békési Szakképző Iskolájában negyedik alkalommal rendezték meg a Roma Kultúra Napját, melyet ezúttal az „Együtt az integrációért Békésen” elnevezésű (TOP 5.2.1-15-BS1-2016-00002 számú) pályázatban célként megfogalmazott, a diszkriminációval fenyegetett közösségek erősítésére is kihasználtak, így egy tartalmas, értékes délelőtt töltött együtt legalább száz szakképzésben tanuló roma és nem roma fiú és lány.

Kezdetben Izsó Gábor polgármester szólt a megjelentekhez, kiemelve a tanulás fontosságát, egy jó szakma értékét a munkaerőpiacon, egyben biztatva a diákokat, hogy a szakszerzést követően, friss szakemberként is maradjanak Békésen, erősítsék annak közösségét. Guskáné Kiss Mónika, a Békés Városi Szociális Szolgáltató Központ helyettes vezetője az esélyegyenlőségről tartott rövid tájékoztatást. Kiemelte, hogy ha bárki bármilyen diszkriminációt érez, segítségért a szociális szolgáltató munkatársait keresse fel, akik segítséget és útmutatást fognak nyújtanak problémában.

A Roma Kultúra Napját Magyarországon 1993 óta tartják meg, célja, hogy mindenki számára nyilvánvalóvá tegye a cigányság kulturális értékeit. Ennek szellemében Tarkovács Mátyásné, az iskola szociálpedagógusa a roma tánckultúráról tartott vetítésekkel fűszerezett izgalmas előadást, amelyben a kelet-magyarországi cigányság szóló és páros táncolási jellegzetességeit vette sorra. Ezután került sor a várja várt zenélésre. Horváth Elek, a Békéscsabai Bartók Béla Szakgimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola nyugalmazott nagybőgő-gitár-basszusgitár tanára néhány volt és jelenlegi növendékével lépett fel. Műsorukban popzenék és táncdalok mellett cigány dallamok is felcsendültek. A zenészek, énekesek, köztük maga a cigányság körében nagy megbecsülésnek örvendő, több mint negyven éve a zenetanári pályán lévő Horváth Elek is arról tett bizonyságot, hogy mélyről indulva is lehet sikereket elérni, a tehetség kibontakozhat, de ehhez, amint a szakmatanuláshoz is kitartásra, jó példaképekre és reális célok kitűzésére van szükség.

Tételek: 41 - 60 / 100 (5 oldal)

Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!