Bemutatkoztak a békési Zeneiskola volt növendékei


Kedd délután a békési Alapfokú Művészeti Iskola nagytermében, hét tehetséges előadót hallgathattak meg a zene iránt érdeklődők. A fiatalok a békési Zeneiskolából indultak, azóta művészi pályán tanulnak tovább és valamennyien oszlopos tagjai a Békés Városi Ifjúsági Fúvószenekarnak.

Ráhangolódásként a Gervaise táncokból 4 tételt hallgathattak meg az érdeklődők Erdei István (harsona), Bagoly László (kürt), Rónai Gábor és Erdei Péter (trombita) előadásában.
Az est folyamán a volt növendékek közül Kósa Barbara (harsona), Kelemen Kitti és Skoperda Anna (fuvola), Pocsaji László (trombita), Gedei Márk (trombita), Erdei Péter (trombita) és Rónai Gábor (trombita) mutatkozott be, zongorán kísért Rázga Áron.

Szeretettel várjuk Önöket a Békés-tarhosi Zenei Napok további előadásaira is, június 27-én 10 órától a református templomban a "Magvetés" Református Konferenciára, majd 17 órától a Szentháromság Plébániatemplomban a XXVI. Nemzetközi Fuvolakurzus záróhangversenyére; június 28-án, pénteken 18 órára a kulturális központba a Belencéres Néptáncegyüttes gálaműsorára és az azt követő ingyenes táncházba, valamint 30-án 18 órára a Kormorán zenekar koncertjére.

/Fotó: GA-Pix Fotó/


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!