Aratóünnep


Forrás: Virág István Emlékoldal
Helyszin: Békés, Csabai u., 18
Hagyományteremtő céllal, első alkalommal rendezte meg a Békési Kisgazdakör az Aratóünnepet.

Tarkovács István a Békési Kisgazdakör elnöke hírportálunknak elmondta:

- "Az aratóünnep a magyar nép legnehezebb munkájának, - az aratás – befejezésének megünneplése. Terveink között szerepel, hogy a felnövekvő ifjúság bevonásával tartsuk meg a rendezvényeinket, ezáltal biztosítható az a folyamat megismerése, melynek során a mindennapi kenyerünk az asztalra kerül. Ez a rendezvény is ezt a célt szolgálta."

Külön köszönetet illeti Szabados Mihály tagtársunkat, akinek önzetlen felajánlása teremtette meg a vacsora alapanyagát. 1 db. 120 kg.-os sertéssel járult hozzá az Aratóünnephez. Köszönet érte!

Fakultatív programmal kezdődött a nap:

Délelőtt Tarkovács István tájékoztatást adott a Kisgazdakör munkájáról, célkitűzéseiről, majd közösen elkészítették a dekorációkat, felállították és berendezték a központi sátrat, elhelyezték a terítékeket.

Az ünnepi program délután vette kezdetét.

" Hogyan is volt régen? "címmel nosztalgi filmvetítéssel elevenítették fel a régi aratási eseményeket. Közben az udvar hátsó részén elkezdődött a sertéspörkölt főzésének előkészületei.

A filmvetítés után a Belencéres Néptáncegyüttes Kamara csoportja adott elő fergeteges műsort, mely után a Körös Citera Zenekar alapító tagjai arató dalokkal szórakoztatták a megjelenteket.

Az ünnepi köszöntő és a közös imádság után Lakatos Tamás református lelkész Isten áldását kérte a termények betakarítására és a rendezvény résztvevőire.

A finom vacsora elfogyasztása után élő zene kíséretében kezdetét vette a baráti beszélgetés és a felhőtlen szórakozás.

Tételek: 181 - 200 / 338 (17 oldal)

Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!