Iparkamara: információra és türelemre van szükség


A koronavírus megjelenése és terjedése olyan rég nem látott kihívás elé állítja a világgazdaságot, így hazánk gazdaságát is, amely azonnali gazdasági beavatkozást igényel. A vírus hatása ma már érzékelhető mikrogazdasági és nemzetgazdasági szinten egyaránt, azonban a hatások végső kimenetele még senki számára nem ismert.

A koronavírus gazdaságra gyakorolt hatásainak felmérésében és az erre alapozott döntések meghozatalához a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara, valamint a teljes kamarai hálózat  folyamatosan tájékoztatja a döntéshozókat. Az elmúlt két hétben több fórumot is elindítottunk, amelyeken keresztül azonosítottuk – és folyamatosan azonosítjuk – a vállalkozások jelzéseit, nehézségeit, és megoldási javaslataikat. Ezeket naponta összegezzük és megteszünk mindent annak érdekében, hogy a feltárt problémákra konkrét megoldási javaslatokat fogalmazhassunk meg a döntéshozóknak.

 

Ugyanakkor látni kell, hogy a koronavírus eltérően érinti az egyes ágazatokat, amely egyértelműen meghatározza az állami beavatkozások prioritási sorrendjét. Ahhoz azonban, hogy minden területet kellően elemezhessünk információra és időre van szükségünk.

 

A vállalkozókhoz és cégvezetőkhöz szólunk

 

Az információgyűjtés két hete indult el, amelyben valószínűsíthető, hogy Önök is részt vettek, tekintve, hogy országosan több mint 12 ezer cég töltötte ki a kérdőívünket, és a Békés Megyei Kereskedelmi és Iparkamarához is ezres nagyságrendben érkeztek jelzések, amelyet ezúton köszönünk.

Kérjük továbbra is, észrevételeiket, javaslataikat továbbra is küldjék meg a kamarai rendszerbe (https://mkik.hu/hirek/koronavirus-felmeres ), így a jövőben is az Önök, valamint a teljes gazdaság érdekét tudjuk szolgálni.

 

Az időtényező vonatkozásában, pedig türelmüket szeretnénk kérni, hiszen a megfelelő (ágazati) gazdasági döntések meghozatala kellő higgadtságot és körültekintést igényel.

 

A Békés Megyei Kereskedelmi és Iparkamara nevében köszönjük valamennyi gazdasági szereplő együttműködését!

 

 

 

(X) Reklám


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!