Auróra koncert Békésen - 2007


2007 április 30-án a győri Auróra punk együttes adott koncertet Békésen. A tagokkal beszélgettünk.

Az Aurora egy 1983-ban alakult győri punkegyüttes. Az első koncertjüket Terrorists néven adták, többet azonban nem játszhattak ezen a néven. Ekkor jött a képbe az Auróra Cirkáló név, amellyel már a hatalomnak sem volt baja, és amely az első demók megjelenésekor rövidült le Aurórára. Alapító tagjai: Víg László (Vigi) – gitár, Pozsgay János (Galacs) – basszus, Polyák Attila – dobok és Demeter János (Dauer) – ének.

Dauer pályafutása rövid volt az együttesnél, a rendszerellenes szövegek miatt az Aurórát betiltották, ő pedig nem sokkal később Kanadába disszidált. Dauert Botos Tűz Kriszta (később Csizmár Kriszta) váltotta az énekesi poszton, tőle azonban hamarosan megváltak, mert nem vette elég komolyan a zenekart. Ekkortájt már csak álnéven koncertezhettek Magyarországon és több rendőrhatósági figyelmeztetést is kaptak. Az 1980-as években igen aktív volt az osztrák punk színtér, és ott hamar ismertté vált az Aurora neve, mivel többet koncerteztek ott, mint Magyarországon, 1988-ban pedig németországi turnéra hívták őket. Az első kislemezüket , Aurora néven adták ki Nyugat-Németországban az Empty Recordsnál 1989-ben. A dalcímek angolul szerepelnek a borítón. Ezt a kislemezt 1991-ben a Fekete Lyuk Hangja adta ki kazettán 1988 néven, magyar dalcímekkel. A kislemezt ezen turné bevételeiből finanszírozták. Jellemzően előbb jelent meg Ausztriában, mint hazánkban.

szovjet csapatok kivonulása alkalmából egy remekül időzített nagylemez jelent meg, Viszlát Iván! címmel (1989). Ez a 20 000 feletti eladott lemezszámával korának legkelendőbb közép-európai punk-rock albumának számított. Hasonlóan népszerű lett a következő, jóval kiforrottabb konceptalbum, az Előre kurvák, gengszterek 1992-ben. Ennek címadó dala egyfajta Aurora-himnusz-ként ismert.

Az ez utáni két albummal (FelTámadás, 1993 és Keserű cukor, 1994) metálosabb irányba indult el az Aurora, de végül visszatértek a punk gyökerekhez. 1994-ben történt egy tagcsere is, Polyák kiszállt és helyét Blinker vette át. És ebben az évben jelent meg a német Wizóval közös válogatásalbumuk, a Mindhalálig Punk. Ezen található néhány korábban kiadatlan, illetve újrahangszerelt felvétel (Barikádharcos, Fojtogatók, Kis kurva, Bella Csaó, Másvilág, Ég veled). 1996-ban jelent meg új, ismét punk slágeralbum-nak számító lemezük, a Nincs karácsony. Érdekessége a Nem vagyok ostoba című dalban hallható trombita (Goreczky Kisbé Szabolcs), amely a következő lemezen nagyobb szerepet kap.

Az 1997-es Illegális bál lemez lazább, melodikusabb számokat tartalmaz, mint a korábbiak, négy dalban trombitaszólók is hallhatók (Kiégett reflektor, Robin Hood, Kifacsart citrom, Múltak az évek). Ebben az évben megalapították saját kiadójukat, az Aurora Recordsot, visszavásárolták régebbi lemezeik jogait és újra kiadták őket, valamint számos más punkegyüttes albumait is.

1998-ban megszervezték az abdai Újhullám Punkfesztivált.

1999 sűrű év volt az Aurora életében. Először egy összefoglaló válogatásalbum jelent meg, öt korábban kiadatlan számmal, ebből három a 80-as évek demófelvételeinek újrahangszerelt, újra felvett változata (Egyszemélyes háború, Erjed már, Ne provokálj), illetve egy német nyelvű Aurora-feldolgozás (Anti-körper – Welche Richtung?), az ötödik újdonság a Győri ETO indulója. Megjelent egy vadonatúj lemez Balkán Express címmel - melyen már az új dobos, Kovács Zoltán (Kiskovács) szerepelt -, és kijött egy különleges feldolgozásalbum az Anti-körper együttessel, melyen 4 Aurora-szám hallható az Anti-körpertől németül és 4 Anti-körper-szám magyarul az Aurórától. Ezen a lemezen 4 Aurora-videóklip is található (Robin Hood, Balkán Express, Csodatevő, Tizenöt múlt).

A Békés Tv műsoraink időpontjai: 

Vasárnap 9:15 Istentisztelet (ref/kat) 
Vasárnap 19:00 Magazinműsor friss anyagokkal és az archívum válogatással
Hétfő  12:00 Magazinműsor friss anyagokkal és az archívum válogatással
Hétfő  17:00 Istentisztelet (ref/kat) 
Kedd  19:00 Magazinműsor friss anyagokkal és az archívum válogatással
Szerda 10:00 Istentisztelet (ref/kat) 
Szerda 17:00 Magazinműsor friss anyagokkal és az archívum válogatással
Csütörtök  7:00 Magazinműsor friss anyagokkal és az archívum válogatással
Péntek  7:00 Magazinműsor friss anyagokkal és az archívum válogatással
Szombat 17:00 Istentisztelet (ref/kat) 

Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!