Évnyitó a Szegediben.


Rendkívüli körülmények között tartották az évnyitót

Megnyílt augusztus 31-én a 2020/2021. tanév a református köznevelési intézményben, de a vírushelyzet miatt csak az első, valamint a tanulmányaikat kezdő középiskolai évfolyamok voltak jelen az ünnepélyes istentiszteleten a református templomban.

 

A délután ötkor tartott tanévnyitó minden tekintetben rendkívüli volt. Nem csak a részvevők száma volt szokatlanul kevés, de az elmaradt év végi elismeréseket is most adták át.

Katona Gyula esperes-lelkész Márk evangéliuma egy részlete alapján arról beszélt, hogy életünk viharaiban is számíthatunk Jézusra, még akkor is, ha azt érezzük, hogy egyedül vagyunk hagyva. A tanítványok között voltak harcedzett férfiak, akik tudták a dolgukat, de a hatalmas viharban teljesen tanácstalanok voltak. A tanítványok tudták: Jézus velünk marad a világ végezetéig. Krisztusban valósul meg az ószövetségi ígéret: ne félj, veled vagyok. Nem tudjuk, hogy mi vár ránk, de a lehetőség adott: Jézussal elindulni.

A tanévnyitó ünnepségen Palatinus Pál igazgató köszöntötte a jelenlevőket, majd ismertette, hogy hat új osztály kezdi meg a tanévet: három első osztály (kettő a Petőfi, egy a Rákóczi utcán), három középiskolai osztály. Az egyik gimnáziumi osztály négy, a másik hat évfolyamos képzést kínál. A technikumi képzés öt éves, ez az érettségi mellett OKJ-s szakmát is ad. Az igazgató bejelentette, hogy négy új pedagógus kezdte meg a munkát az intézményben: három tanár és egy óvónő.

Ezt követően került sor az elmaradt iskolai elismerések átadására. Szegedi Kis István emlékérmet (a gimnázium legrangosabb díja) vehetett át Balog Gábor volt 12.A osztályos tanuló, akit azóta felvettek a Szegedi Tudományegyetemre.

A tanévnyitók legkedvesebb pillanatai közé tartozik a kis első osztályos tanulók fogadalomtétele, amelyre idén is sor kerül. Rajtuk kívül a 7.B és a 9. évfolyam tanulói is fogadalmat tettek az iskolai rend, szabályok, hagyományok megtartására.

Tételek: 21 - 40 / 221 (12 oldal)

Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!

Cimkék:


évnyitó