Rendkívüli közgyűlés a megyeházán


Rendkívüli megyegyűlés összehívásáról döntött Zalai Mihály, a Békés Megyei Önkormányzat Közgyűlésének elnöke. A testületi ülésen a ROHU453 projekttel kapcsolatosan született döntés.

2020 tavaszán Magyarországot is elérte a koronavírus. A járvány a nyári hónapokban csitult ugyan, néhány hete viszont újra emelkedik a megbetegedettek száma, fel kell készülni egy újabb járványhullám érkezésére. A COVID19 miatt több korlátozó intézkedést is szükséges volt bevezetni határon kívül és belül. Emiatt több projekt, így a ROHU453 megvalósítása is bizonytalanná vált.

- Az egészségügyi fejlesztések prioritásai megváltoztak, a sürgősségi és intenzív kórházi ellátás, a járványügyi fejlesztések váltak kiemelten indokolttá, szemben a ROHU453 projekt egészségügyi rekreációs fejlesztéseivel – tudatta Zalai Mihály elnök.

Hozzátette: szükségessé vált a szerződéskötési szakaszban lévő pályázat átfogó módosítása: a projektben megvalósítandó tevékenységeket a megyében működő kórházak eszközigényét figyelembe véve változtatjuk, a kórházi eszközbeszerzések kerülnek középpontba. A költségvetés áttervezésével hozzávetőlegesen 8,5 millió Euró válik felhasználhatóvá COVID elleni védekezésre.

A képviselők egyhangúlag elfogadták azt a javaslatot is, mely alapján a megyében működő intézményeket, a Békés Megyei Központi Kórházat és az Orosházi Kórházat, mint új projekt partnereket kezdeményezik bevonni a pályázatba. A testület felhatalmazást adott Zalai Mihály elnöknek, hogy a ROHU453 projekt komplex átdolgozásával kapcsolatos intézkedéseket megtegye.

 

 

 


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!