Bemutatták a BÉTAZEN programját


Rendhagyó módon október 4. és november 8-ka között tartják a zenei fesztivált, melynek fővédnökei Kodály Zoltánné Péczely Sarolta énekművész, a Kodály Archívum és múzeum szellemi irányítója, illetve Fekete Péter az EMMI kultúráért felelős államtitkára.

 

Kálmán Tibor polgármester elmondta, az idei különleges zenei fesztivál lesz, melynek programját a vírushelyzet miatt többször át kellett tervezni, és a hagyománytól eltérően nyár helyett ősszel kerül megrendezésre.

 

Vámos Zoltán alpolgármester hangsúlyozta, a Békés-tarhosi Zenei Napok olyan értékeket őriz, melyet ideje számba venni, ezért nívós szakmai konferencia keretében keresnek majd a fesztivál keretében új utakat, új jövőképet a BÉTAZEN-nek.

 

A cél lehet az is,  hogy szakmai irányba is jobban nyisson a fesztivál, mivel a tarhosi zenepavilon egyedülálló akusztikájával, azzal, hogy a Kodály módszert itt alkalmazták először pedagógiai keretek között, a világon is egyedülálló érték. Fontos törekvés lehet az is, hogy a tarhosi énekiskola szakmai öröksége kerüljön bele a Nemzeti Alaptantervbe is.

 

Bagoly László karnagy ismertette a programot, majd Túri Andrea, a fesztivál igazgatója hívta fel a figyelmet arra, hogy az előadások, koncertek csak előzetes regisztrációval és maszkban lesznek látogathatóak.

 

A XLIV. Békés-tarhosi Zenei Napok részletes programja:

2020. október 4. vasárnap
17.00 A Békés Megyei Szimfonikus Zenekar nyitóhangversenye a kulturális központ színháztermében
Megnyitja: Fekete Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára
Vezényel:  Gál Tamás Liszt-díjas karmester, Érdemes Művész
Közreműködik: Illényi Katica hegedűművész
A koncertet követően pohárköszöntőt mond:
Vámos Zoltán, Békés város alpolgármestere
Belépődíj: 2500 Ft/fő, Békés Kártyával 2000 Ft/fő
Csoportos kedvezmény minimum 10 fő esetén: 2000 Ft/fő

 

2020. október 6. kedd
18.00 Benkó Dixieland Band koncertje a kulturális központ színháztermében
Belépődíj: 2000 Ft/fő, Békés Kártyával 1500 Ft/fő
Csoportos kedvezmény minimum 10 fő esetén: 1500 Ft/fő

 

2020. október 9. péntek
18.00 A Suttyomba Zenekar koncertje a kulturális központ kápolna termében
A belépés ingyenes.

 

2020. október 10. szombat
18.00 Volt növendékeink hangversenye – a békési zeneiskolából művészi pályán továbbtanuló diákok koncertje a kulturális központ kápolna termében
A belépés ingyenes.

 

2020. október 17. szombat
18.00 VII. Békési Fúvószenekari Találkozó a kulturális központ színháztermében
Házigazda: Békés Városi Ifjúsági Fúvószenekar
Karnagy: Bagoly László
Közreműködik: Lakiteleki Tűzoltózenekar
Karnagy: Szőke Ferenc
A belépés ingyenes.

 

2020. október 18. vasárnap
18.00 Dévai Nagy Kamilla Liszt-díjas előadóművész, Érdemes Művész és Meister Éva Magyar Kultúra Lovagja, Magyar Művészetért-díjas színművész „Túl ötven erdőn – 1920-2020” című megemlékező műsora Trianonról a kulturális központ színháztermében
A belépés ingyenes.
(Támogató adományt tisztelettel elfogadunk.)
Társrendező és támogató: Keresztény Értelmiségiek Szövetsége Békési Szervezete

 

2020. október 22. csütörtök
18.00 Herczeg Ferenc: Déryné Ifjasszony című színházi előadás a kulturális központ színháztermében
Belépődíj: 200 Ft/fő

 

2020. október 29. csütörtök
8.00 Kezdetét veszi a Fafúvós kurzus a kulturális központban
Művészeti vezető: Romos Zsolt fuvolaművész (Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem)
Művésztanárok:
Dr. Puskás Levente klarinét- és szaxofonművész (Debrecen)
Áchim Tibor klarinétművész (Debrecen)
Korrepetitor:
Gál Csaba zongoraművész (Békéscsaba)
A kurzus titkára: Vigné Darányi Berta, a Kecskeméti Gábor Kulturális Központ munkatársa

 

2020. október 31. szombat
10.00 A Fafúvós kurzus záróhangversenye a Szentháromság Plébániatemplomban
A belépés ingyenes.

18.00 Miklósa Erika operaénekesnő, Somogyi-Tóth Dániel orgonaművész és Tóth László trombitaművész közös koncertje a békési református templomban
Belépődíj: 2500 Ft/fő, Békés Kártyával: 2000 Ft/fő
Csoportos kedvezmény minimum 10 fő esetén: 2000 Ft/fő
Zárszót mond: Kálmán Tibor, Békés város polgármestere

 

2020. november 8. szombat
10.30 Békés-Tarhos üzenete a jövőnek című konferencia a tarhosi Wenckheim-kastély ebédlőjében
A belépés ingyenes.

 

Fesztiválközpont és jegyárusító hely:
Békés Városi Kecskeméti Gábor Kulturális, Sport és Turisztikai Központ
Békés, Jantyik Mátyás u. 23-25., Telefon/fax: 06-66/411-142
A műsor- és helyszínváltoztatás jogát a rendezők minden esetben fenntartják!

 

Jegyek vásárolhatók 2020. szeptember 28-tól.


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!