Bemutatkoznak az egyházközségi refis ösztöndíjasok (2. rész)


Almási-Nagy Kinga, a 11.A osztály tanulója is a 11 gimnazista között van, akik elnyerték a református egyházközség 100 ezer forintos éves ösztöndíját, amelyet a Szegedi Kis István Református Gimnázium diákjainak írtak ki.

A jövő tanévben érettségiző gimnazista hölgy elsősorban az idegen nyelvek iránt érdeklődik. Az angolt már általános iskolás korában tanulta, jelenlegi gimnáziumi osztályfőnöke, Vargáné Tuska Anita már az általános iskolában tanította felső tagozaton. Az Etwinning versenyben koordinálta az osztálytársait és a feladatokat, több megyei és országos versenyen is indultak angolból. Második idegen nyelvként a németet választotta a középiskolában, amelyet a német tanárja szerint ügyesen használ alig két éves tanulás után. Elmondása szerint a szabadidőnkben is sokat kell foglalkozni az idegen nyelvekkel, így lehet eredményesen megtanulni őket. Az internet ebben nagy segítségére van. A gimnáziumi osztályát szereti, a közösségi élet egyik oszlopa. Szabadidejében zongorázik. Szeret rajzolni és érdeklődik a grafika iránt. Hogy miért jó a Szegedi? „A tanárok közvetlensége miatt. Az osztálytársaimat nagyon szeretem és a kis osztálylétszám miatt egészen családias hangulat jött létre. Jó hogy az iskola közel van az otthonomhoz. Osztályfőnökömtől és a tanároktól nagyon sok támogatást kapok. Májusban előre hozott középszintű érettségit szeretnék tenni angolból és informatikából. Ha minden jól megy, jövőre mind a kettőből emelt érettségit szeretnék tenni. Az iskolában szerintem nagyon jó a légkör és a továbbtanulási lehetőségekben nagyon segítőkészek a tanárok.”

 


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!