Megújult a békési Pszichiátriai Gondozóintézet


A napokban fejeződött be a Békési Gyógyászati Központ és Gyógyfürdő Pszichiátriai Gondozóintézete épületének beltéri felújítása. A munka értékét különösképpen emeli, hogy a szükséges munkálatokat az éppen zárva lévő Békési Uszoda dolgozói önerőből végezték el.

Tavasszal a fiziológia szakrendelő esett át hasonló felújításon szintén az uszoda munkatársainak segítségével.

A békési pszichiátria a Vásárszél utcában fogadja a pácienseket, a váróterem, a szakrendelők évtizedek óta folyamatos használatban vannak. A koronavírus-járvány terjedése elleni védekezés miatt a Békési Uszoda jelenleg is ideiglenesen zárva tart. A dolgozók azonban a zárva tartás ideje alatt sem lustálkodtak, önkéntes munkájukkal segítették a Pszichiátriai Gondozóintézet falainak lefestését, a várókban könnyen fertőtleníthető linóleum burkolattal látták el az aljzatot, valamint az orvosi szobákban laminált padlót raktak le.

Minden dolgozónkat nagy köszönet illet a munkájáért, a most felfrissített környezetet új bútorokkal is kiegészítjük még, amelyek a közel jövőben fognak megérkezni intézményünk számára – nyilatkozta Erdélyi Imola, a Békési Gyógyászati Központ és Gyógyfürdő igazgatója. Polgár Zoltán, Békés város beruházásokért felelős alpolgármestere hangsúlyozta, a mai nehéz helyzet fokozottan rávilágít arra, hogy a társadalmi összefogás milyen fontos a település életében. A Békési Uszoda dolgozói tavasszal a fiziológiai szakrendelő felújításához járultak hozzá, ami azt mutatja, hogy mindig van mit csinálni.


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!