Deákné Domonkos Julianna képviselő-asszony köszöntője:

Tisztelettel köszöntöm Önöket a Magyar Kultúra Napja alkalmából.

A kultúra összeköt a múlttal, a jelennel és a jövővel. Megkülönböztet, és hasonlóvá is tesz bennünket, s nem csak itt hazánkban, hanem az egész nagyvilágon. A magyar kultúra ezredéves koszorúja átöleli e világ valamennyi táján élő magyart.

Az e napról való megemlékezés ötletét először Fasang Árpád zongoraművész vetette fel 1985-ben, a Magyar Kultúra Napját pedig 1989 óta ünnepeljük.

Az emléknapon a magyarság szerte a világban megemlékezik nemzetünk kulturális értékeiről. Kiállításokat, koncerteket, könyvbemutatókat, irodalmi esteket, színházi előadásokat szerveznek. Hazánkban e napon adják át a kultúrához kapcsolódó szakmai elismeréseket is.

A magyar kultúrával kapcsolatos megemlékezések egyúttal alkalmat adnak arra is, hogy nagyobb figyelmet szenteljünk elődeinktől megörökölt hagyományainknak, gyökereinknek, nemzeti tudatunk erősítésének, felmutassuk és továbbadjuk a múltunkat idéző tárgyi és szellemi értékeinket.

E napon a jelenlegi különleges helyzet ellenére is emlékeznünk kell a múltunkra, hagyományainkra, egyszóval kultúránkra. Megváltozott világunk ellenére is szánjunk időt a tiszteletadásra, hiszen a nehéz időkben a szellemi táplálék, a folyamatosan meg-megújuló kulturális örökség is erőt ad!

A magyar kultúra, benne több mint ezer éves Kárpát-medencei múltunk, s ezáltal jelenünk is rendkívül színes és összetett, hiszen benne él nyelvünk, irodalmunk, népdalkincsünk, zenénk, meséink, hagyományaink, hitünk, képzőművészetünk, épített örökségünk, közösségi emlékezetünk, tehát mindaz, ami magyarrá tesz bennünket.
Hatalmas kincs ez! Olyan örökség, amely meghatározza helyünket a világban, vezet minket azon az úton, amelyen egykor elindultunk.

Kodály Zoltán neve minden korosztály számára ismerősen cseng. Ő így fogalmazott: „Kultúrát nem lehet örökölni. Az elődök kultúrája egykettőre elpárolog, ha minden nemzedék újra meg újra meg nem szerzi magának. Csak az a mienk igazán, amiért megdolgoztunk, esetleg megszenvedtünk.”

Himnuszunk születésének napját, január 22-ét, történelmünk avatta a Magyar Kultúra Napjává. Ez az a nap, amikor főhajtással emlékezünk legfontosabb közös kincsünkről, arról, amely jelzőjét és minősítését adhatja létünknek, amely megkülönböztet bennünket más népektől.

Ez tehát a magyar kultúra. Cselekvés és nemzeti azonosságtudat egyszerre. A kulturális hagyomány és érték - amelyet történelmünk során létrehoztunk - ad igazolást fennmaradásunkhoz. E folyamatban nemesedett kultúránk őrizte meg a falvak hagyományát, a nép ajkán születő dalokat, keze által formált eszközöket éppúgy, ahogy a kastélyok és kúriák, városok műveltségét, és mindenekelőtt talán a legfontosabbat: az anyanyelvünket, amely egyformán szól mindegyikünkhöz, s amelynek megkülönböztetett szerep jutott és jut az életünkben.

Mit is jelent hát nekünk a magyar nyelv?

Létezésünk legfontosabb pillérét, szilárd alapot, amely emberségünk, családunk, népünk, kultúránk hordozója – mindent, ami magyarrá tesz minket. A nyelv létezése, épsége a nemzet fennmaradásának, fejlődésének egyik legfontosabb záloga.

Büszkeség tölthet el bennünket, hiszen városunkban számos írói vénával megáldott – nyelvünk ápolásában, a magyar nyelv és irodalomban kiemelkedőt alkotó író-költő-pedagógus is él.

A zene nyelvében szintén nincsenek akadályok, hogy az emberi szívek és elmék összekapcsolódhassanak.

Békés életében meghatározó szerep jut a zene és a tánc számára is. 2020 őszén művészeti iskolánk Szokolay Sándor – a Kossuth díjas zenetudós, zeneszerző - nevét vette föl. Idén 45. alkalommal kerül megrendezésre a Magyar Örökség Díjas, éppen 75 éve megalapított Békés-Tarhosi Énekiskolának emléket állító BÉTAZEN. A Belencéres Néptáncegyüttes neve az országhatáron kívül is ismerősen cseng.

Hiszem, hogy a magyarság kultúrájának, történelmének minden eleme hivatott a magyar nyelv, a zene és a tánc egységének a megteremtésére.

Kívánom, hogy valamennyi magyar - Kölcsey Ferenc szavait idézve: „meleg szeretettel függjön a hon nyelvén, mert haza, nemzet, nyelv, három egymástól válhatatlan dolog, s ki az utóbbiért nem buzog, a két elsőért áldozatokra kész lenni nehezen fog.”

Nem véletlen, hogy értékeink, kincseink közül éppen nemzeti himnuszunk születése vált a magyar kultúra ünnepévé. Nem csak a magyar sors, magasztos történelmünk viharos évszázadai sejlenek föl gyönyörű himnuszunkban, hanem a nép által átörökített, megőrzött - tudatunkban folytonosan jelenlévő és belőle építkező - kultúra és hit is.

Százkilencvennyolc esztendővel ezelőtt, 1823 elején, amikor bizonyára jeges szelek tördelték Szatmárcseke dermedt házainak tetejét, s a község jobbágyai fázósan húzódtak be szerény hajlékukba, Kölcsey Ferenc utolsókat javítgatott költeményén. Sokszor, nagyon sokszor átgondolta, csiszolgatta, alakítgatta művét. Aztán, amidőn elkészült vele, aláírta a dátumot: január 22.
Az akkor huszonöt éves fiatalember még nem gondolta, hogy Szatmárcseke, e „poétai hely” többé nem ereszti. Még nem tudhatta, hogy életének válságos esztendei következnek, s hogy itt válik majd a magyar irodalom halhatatlan művének, a magyarság himnuszának költőjévé.
Százkilencvennyolc esztendővel ezelőtt, 1823 elején, ama csekei tekintetes, miután gyertyája csonkig égett, letette a tollat. Ott állt a papíron az ima: „Isten, áldd meg a magyart!”

A Himnusz azóta nem csupán egy vers, egy ünnepi dal, hanem olyan nemzeti ima, ami időtől és helytől függetlenül magyar létünk kifejezője.

Kölcsey mintát ad ma is. Mintát emberségből, tisztességből, műveltségből.

A kultúra napja akkor válik igazi ünneppé, ha megfogalmazzuk önmagunk számára is, hogyan tudunk a ránk hagyott kulturális örökségünkkel felelősséggel bánni, és hogyan adhatjuk tovább mindezt az utánunk következő nemzedéknek, azoknak, akik nevelésében a szerepünk felbecsülhetetlen.

Nekünk kell értékes mintát adnunk: a kultúra értékeit becsülnünk, törvényei szerint élnünk. Mert a kultúra nemcsak tudást, műveltséget hordoz, hanem tisztességet, erkölcsöt is. Következésképp: az értelmiség alkotó-közvetítő szerepe és felelőssége óriási.

A tudomány, a művészetek nem létezhetnek azt érteni, befogadni és művelni képes emberek nélkül. Értő közönség hiányában a tudományos eredmények, az alkotások, a könyvek, a hangversenyek, a színházi előadások elvesznek, vagy létre sem jönnek.

A kultúra őrzője és továbbadója a szülő, a tágabb család, a helyi közösség, és nem utolsó sorban az oktatás. Kulcsszereplő az iskola: a legfőbb őrző, a kultúra záloga. Megerősíti, műveli, építi a családból hozott alapokat. Nekünk – pedagógusoknak fontos feladatunk: megismertetni nemzeti kultúránk alapjait.

Mindenki számára hozzáférhetővé kell tennünk a múlt és a jelen műalkotásait, könyveit, festményeit, zenedarabjait! Őriznünk és védenünk kell nyelvünket, mint kultúránk legfontosabb hordozóját. Meg kell becsülnünk alkotásainkat: tárgyi emlékeinket, amelyek értékes lenyomatai az elmúlt koroknak. Szorgalmazom, hogy minél több diák látogasson el könyvtárba, múzeumba, emlékhelyekre.

A helyi kulturális élményekre szintén nagy szükség van. Ehhez közösségek kellenek, mert kultúra csak közösségben terem.

Az elmúlt esztendő gátat szabott elképzeléseinknek. Számos rendezvény elmaradt.

Ideje tehát, hogy elkezdjük újjáépíteni, vagy megerősíteni közösségeinket: nemzetünk, településünk közösségét és kultúráját.

A kultúra ünnepén legyen hát jelen az a cselekvési vágy, amely arra a reformkorra is jellemző volt, melyben nemzeti himnuszunk született.

Tanuljunk elődeink példájából, és tegyünk meg mindent azért, hogy méltó utódok lehessünk. Kívánom mindazoknak, akik a magyar kultúráért felelősséggel tartoznak, hogy e mai nap igazi ünnep legyen, azzal a tudással és szent meggyőződéssel, hogy amit teszünk, azzal népünket, nemzetünket, jövőnket szolgáljuk.

Hiszek abban, hogy a jelenkor nehézségei ellenére fontos küldetést végeznek azok a csoportok, egyének, akik megpróbálnak valamilyen kulturális érték mentén közösséget szervezni és építeni a településeken, így városunkban is.

Köszönettel tartozunk mindenkinek, aki ebben a társadalomépítő, közösségszervező munkában tevékenykedik.

Békés büszke lehet, hiszen „békeidőben” több száz kulturális rendezvény valósul meg évente nagy sikerrel. Az intézményekben folyó színvonalas munka mellett illik említést tenni a civil szervezetek tevékenységéről is.

Megköszönjük és nagyra becsüljük a magyar kultúráért, a magyar nyelvért tevékenykedő emberek és közösségek elhivatottságát.

Békés Város Képviselőtestületének nevében ígérhetem, hogy erőnkhöz és tehetségünkhöz mérten az építő munkát folytatni fogjuk.

Tisztelettel kérem városunk lakóit - legyenek partnereink, tegyenek meg mindent annak érdekében, hogy ezen a téren is közös sikereket érjünk el.

Tekintsük az évszázadokon át továbbadott magyar nyelvet és kultúrát olyan értéknek, melyet megőrizni erkölcsi kötelességünk!

Ezen gondolatokkal kívánok méltó ünnepet!