Második hazai bajnoki mérkőzését is sikerrel vette a békési férfi kézilabdacsapat, amely a tavaly még NB II-ben szereplő, ám a Veszprém holdudvarához tartozó ajkai alakulatot győzte le, feljavuló második félidei játékkal.
Barta István Zoltán és a Vöröskereszt szeretettel és sok ajándékkal vár minden véradót! Célszerű időpontot foglalni, de ha valaki csak beugrik, őt sem fogják elküldeni, mert a vérre szinte mindig nagy szükség van!
A pénzügyminisztériumi normatíva alapján hozott egyedi kormánydöntésről Dankó Béla, Békés és térsége országgyűlési képviselője számolt be közösségi oldalán.
A békési KÉSZ csoport tagjai és a Békési Szentháromság Plébánia hívei "örökbe fogadták" a Békési Kereszt utcai útszéli keresztet (melyet Mucsi András, KDNP elnök és képviselő ötlete alapján újítottak fel) és a Honfoglalás téri kettős keresztet is (A Csuta Művésztelep, a KÉSZ, a Békési Városvédő Egyesület és Barkász Sándor állíttatta).
Békés megyében minden évben mintegy háromezer diák ballag el a nyolcadik osztályból, de a kilencedik osztályt már négyezren kezdik el. A két szám közötti különbség abból adódik, hogy ezer gyerek rosszul dönt nyolcadikban és választ új irányt egy év múlva, ismét kilencedikesként. A kamara éppen ezen szeretne segíteni a pályaorientációval. Diáknaptárt is vittek a nyolcadikosoknak az Erzsébethelyi Általános Iskolába.