Január 21-én a Békési Polgárőrség Petőfi utcai székházát keresték fel Békés Város Önkormányzata három bizottságának tagjai, hogy a helyszínen tájékozódjanak a civil szervezet munkájáról.
Kiemelten egy komplett grillterasszal lesz jelen a Békési Húsmanufaktúra az idei Wondairlanden, Dánfokon. Mint az Kovács István a húsmanufaktúra tulajdonosan hírportálunknak elmondta, a hagyományos pecsenyék mellett grillkülönlegességekkel is készülnek a fesztiválra.
Várakozáson felüli számban, 20 csapat részvételével került megrendezésre az első békési KvízEst. A Békési Fiatalokért Egyesület szervezésében megvalósult programnak a Civilház adott otthont.
Barta István Zoltán Dr. Urbancsek Rékára szavaz, hogy díjat kapjon és még több embert megmentsen, úgy ahogy őt is megmentette tavaly nyáron. A szavazáshoz link a hírben:
Az Úr kihív bennünket Babilonból, a bálványaink közül, amely nem más, mint egy lelkület: emberi megoldásokkal helyettesíteni Isten törvényét – csütörtök este Simon Csaba adventista lelkész hirdette az igét az ökumenikus imahét keretében a reformátusok gyülekezeti termében.
Január 22-én, szerdán este a református gyülekezeti terem adott otthont az ökumenikus imahét következő alkalmának, amelyet Balog Ottó római katolikus káplán (Békéscsaba) tolmácsolta az összegyűlt közösségnek az igei gondolatokat.
Teltházas programmal emlékezett meg a Magyar Kultúra Napjáról január 22-én a Békési Városi Kulturális Nonprofit Kft és Békés Város Önkormányzata. (Fotó: Gazsó János)