Oláh Gergő, Pannon Cigányzenekar és a Békési Fiúk koncertje egy korlátlan étkezéses vacsorával egybekötve! Folytatás Március 7-én, a már szintén telt házas Nőnapi bulival.
Március 3-án került sor a városi kulturális központban az intézmény és a Békési Református Egyházközség közös szervezésében arra a pódiumbeszélgetésre, amelynek résztvevői Szegfű Katalin újságíró és Mucsi András történész voltak.
Öt tehetséges fiatal úszó kapott helyet a Magyar Úszó Szövetség által meghirdetett Jövő Bajnokai Program válogatott keretében. Ez a Békési Úszó egyesület eddigi legjobb eredménye fennállása óta.
Hagyományokat ápolva, immáron harmadik alkalommal szálltak vízre március első vasárnapján a Békési Kajak-Kenu Club sárkányhajósai azzal a céllal, hogy elkergessék végre a telet.
Hamvazószerda napjával veszi kezdetét a negyven napos böjti időszak a keresztyén egyházakban. Mint minden más szokásnak, ennek is hosszú története van az egyházban.
A Békési Advent programjainak idén is az Erzsébet-ligeti Gödör Rendezvény-tér ad otthont, ami ezúttal is ünnepi díszbe öltözve várja majd az érdeklődőket. Minden vasárnap köszöntőkkel, közös gyertyagyújtással, igei gondolatokkal és karácsonyi műsorokkal hangolódhatunk a közelgő ünnepekre 2025. november 30. – december 21. között.
A helyi lakosok kérésére lépéseket tett a városvezetés: a Pénzügyi és Városfejlesztési Bizottság döntése értelmében egyirányúsításra kerül a Baky utca az Ady Endre utca felől a Kossuth Lajos utca irányába.
Március 2-án a Békéscsabai Kornélia Étteremben tartották a Gerlai Május 1 Nyugdíjas Klub megalakulásának 50. évfordulóját, melyre Pálenkás Mátyásné klubvezető meghívására a Békés Város Nyugdíjasok Érdekvédelmi Egyesülete is ellátogatott.