Nagy érdeklődés övezte a 11. alkalommal megjelentetett Békési Kalendárium bemutatóját november 27-én. Az ünnepséggel kívánta a kiadó családért Alapítvány köszönteni a cikkek szerzőit, a fotósokat és a pályázókat, valamint a többi megjelentet.
Mit tesz a Kormány Békés megye ökoturisztikai fejlesztéséért?- Ezt a kérdést tette fel a 2017. március 13-ai ülésnapon a parlamentben Dankó Béla országgyűlési képviselő V. Németh Zsoltnak, a Földművelésügyi Minisztérium államtitkárának.
A második félév elején az I. korcsoportosoknál nyílt órákra vártuk a kedves szülőket, első osztályainkba pedig a gyerekek volt óvó néniit. Köszönjük az érdeklődést! Fotók: Farkas Ildikó
Katona Gyula esperes-lelkipásztor böjt első vasárnapján, március 5-én arról beszélt, hogy a negyven napos böjt igazi értelme nem a külsőségekben rejlik. Ezen a napon tartotta a református egyház a bibliavasárnapot is, amikor is az adakozásból befolyt perselypénzt Budapestre küldi minden gyülekezet a bibliakiadás támogatására.
Hazai (NEA, NKA, stb.) pályázatíró tanfolyamot indít a Békési Civil Szervezetek Egyesülete minden Békés és környékebéli civil szervezet részére, amelyre Önöket is várjuk. Egy szervezetből többen is jelentkezhetnek. A részvétel mindenkinek ingyenes, de regisztrációhoz kötött!
A békési Triton Sport csapatát 5 versenyző képviselte, akik nagyon kitettek magukért! Minden fiatal élete legjobb eredményét úszta!
A Mikulás a csapatunkat 1 arany, 2 ezüst és 1 bronzéremmel "lepte"meg.