A Békés főterén található I. világháborús emlékmű felújítására nyert támogatást Békés Város Önkormányzata. A felújításra szánt összegből elsődlegesen a műemlék tisztítása a cél és annak megakadályozása, hogy csapadékvíz kerülhessen a szoborba.
A Békési Kommunális és Szolgáltató Kft. a napokban számolt be Békés Város Önkormányzatának Képviselő-testülete előtt arról, hogy az általa üzemeltetett Inkubátorház irodáinak, műhelyeinek és csarnokainak kihasználtsága teljes.
A pihenő természet, a tél csendjében alvó erdő, mező mindig megérinti, elgondolkodtatja az embert. Mintha egy-egy nagy naptár lenne minden fa, s az alatta barnuló levelek, mint lehullott naptárlapok néznének vissza ránk.
Ezt a kérdést kell feltennünk magunknak óév estéjén Katona Gyula református lelkipásztor szavai szerint. December 31-én a református templomban a Példabeszédek könyve 4. fejezete néhány igeverse alapján prédikált.
Az óév végén, az újév kezdetén a legtöbb ember számot vet önmagával. Visszagondol arra, mit és hogyan tett az elmúlt évben. Sorra veszi a mindennapokat, és új célokat fogalmaz meg önmagának az előtte álló időszakra.
Az ünnepek elteltével, január 4.-én hétfőn újra munkába láttak a Békési FKC csapatai. A hétfői napon még mindenki ünnepi hangulattal és feltöltődve érkezett az edzésekre.