A kiadott 1400-ból már legalább ezer példány elfogyott a tavaly decemberben megjelent Ízig-vérig Békés című kötetből, és már csak kevés helyen szerezhető be.
Már az óévben gazdára talált szinte valamennyi 2018-as Békési Kalendárium. Még igen korlátozott mennyiségben a Püski Sándor Könyvtárban és a Barta kereskedésben szerezhető be.
Békés Város Önkormányzata a DAREH Bázis Nonprofit Zrt. együttműködésével gyűjtési akciót szervez 2019. szeptember 5-7. között feleslegessé vált elektronikai cikkek leadására.
2018.01.20-án a Küldetés Alapítvány több mint 600.000 Ft értékben élelmiszer adományt osztott a békési rászoruló családoknak. Az élelmiszer a Magyar Élelmiszerbank Egyesület raktárából érkezett. A kapott adományt 266 fő részére osztották ki.
Zalai Mihály, a Békés Megyei Önkormányzat Közgyűlésének elnöke 2018 elején az elmúlt évre visszatekintve értékelte az elvégzett munkát, kiemelve a megyét érintő fejlesztéseket.
A Békés Város Önkormányzata, a Békés Városi Szociális Szolgáltató Központ, a Gál Ferenc Főiskola Békési Szakképző Iskolája és a Békési Kommunális Szolgáltató Kft. által megvalósított TOP 5.2.1.-15-BS1-2016-00002 program képzési támogatást nyújtó, OKJ-s végzettséget biztosító tanfolyamot indít:
Játékos, Tevékeny, Gazdag Óvodai Életért Alapítvány a Nemzeti Együttműködési Alap Új nemzedékek jövőjéért kollégiuma által 2016. december 15-én megjelentetett NEA-17-M kódszámú, "Civil szervezetek működési célú támogatása 2017.” című pályázati kiírásra benyújtott, NEA-UN-17-M-1076 pályázati azonosítószámon nyilvántartásba vett, A jövő egészséges felnőttjeiért című pályázata 1 200 000 Ft összegű támogatásban részesült.