Több szakmában, mintegy félszázzal több diák jelentkezett idén Békés megyében az országos szakmai versenyek területi írásbeli előválogatóira: 40 szakmában 603-an vesznek részt az SZKT és OSZT versenyein.
Mint arról ősszel beszámoltunk, a Belügyminisztérium a települési önkormányzati feladatokra 181 millió forint támogatást nyújtott a városnak. Ebből 120 millió forintot a település számos körzetét érintő utcáinak aszfaltozására fordítanak, 61 millió forintból pedig középületek felújítását valósítják meg.
Ezúton tájékoztatjuk a Tisztelt Lakosságot, hogy az NKM Áramhálózati Kft. a Békés városát ellátó közcélú villamos hálózaton előre tervezett munkálatokat fog végezni, melyek időtartamában a villamosenergia-szolgáltatás szünetelni fog.
A Hétkrajcár Egyesület is értesült Lázok Rináldó békési kisfiú súlyos betegségéről, miszerint a 12 éves kisfiú sztrókot kapott, aminek következtében egyik oldala lebénult.
Ezúton tájékoztatjuk a Tisztelt Lakosságot, hogy az NKM Áramhálózati Kft. a Békés városát ellátó közcélú villamos hálózaton előre tervezett munkálatokat fog végezni, melyek időtartamában a villamosenergia-szolgáltatás szünetelni fog.
A Békéscsabai Jókai Színház és a Csabagyöngye Kulturális Központ támogatásával - a pandémiára való tekintettel - ebben a tanévben online formában rendezték meg a versszerető gyerekek fesztiválját.A „főszereplő”, Gáti István mellett, az eddigi döntőkön már szereplő költők közül kérték fel zsűrizni a volt zsűrielnököket: K. László Szilviát, Mentovics Évát, Nagyálmos Ildikót, Vesztergom Andreát. A premier eredményhirdetésre március 5-én került sor.
Nincs olyan csodája a világnak, mely csupán önmagában mutatná meg lényegét, hiszen minden, amit szemlélünk, valamihez viszonyítva jeleníti meg igazi értékeit.