Május 31-én Június elsején élő képekkel jelentkezünk a Bóbita és a Teleky úti óvoda évzárójáról! Mindkét évzárón a helyszínen nyomtatott fotók is vásárolhatóak!
A hagyományos felvonulás érintette a Városházát is, ahol az erkélyről Izsó Gábor polgármester is búcsúzott a diákoktól. Szombat reggel 10 órától élő képekkel közvetítjük a Szegedi Kis István Református Gimnázium ballagását!
A nyitás alkalmából ebben a hónapban minden héten más és más árucikkek kedvezőbb áron az Igrosz helyén nyílt Sarki Csemegében!Hosszított nyitva tartással várunk mindekit!
Építő minőségű fűrészáru, palló, deszka, gerenda, léc a Varica- Ker Kft. Békés Verseny u. 1 alatt található telephelyén (volt Fatesco)! Továbbra is kedvező árakkal várjuk a kedves építkezőket, érdeklődőket valamint kivitelező partnereinket!
Nagy érdeklődés mellett, ünnepi istentisztelet keretében vett búcsút a gimnáziumi évektől Lipták György (12.A) és D. Nagyné Kecskeméti Nóra (13.B) végzős osztálya. Katona Gyula esperes az őszinte visszatekintésről, Kovács Dániel igazgató a beiratkozás és a ballagás közötti évek minőségi munkájáról beszélt.
A 2012/2013. tanév a május 4-én tartott ballagással véget ért a Szegedi Kis István Református Gimnáziumban. A hagyományoknak megfelelően kiosztásra került a Szegedi Kis István Díj is, amelyet ebben az évben a tantestület döntése alapján Derányi Edit, a 13.B osztály tanulója kapott meg.
Május 11-én a Békési Nyugdíjasok Egyesülete szervezésében ebéddel egybekötött élőzenés táncos mulatság lesz a Dübögőben, amelyre még lehet jelentkezni!