A Hungarikum Bizottság március 21-i döntése értelmében a „Csabai kolbászfesztivál” című javaslat felvételt nyert a Magyar Értéktárba, így ezentúl a kiemelkedő nemzeti érték címet képviseli - tudatta Zalai Mihály, a Békés Megyei Értéktár Bizottság elnöke.
2017. augusztus 7-től ismét lehet pályázni mosógép vagy hűtőszekrény cseréjére, az alprogram keretösszege 600 millió forint, amit a lakosság arányában osztanak el a régiók között.
Ezen a héten Egészséghét keretén belül a mézzel, mint fontos energiaforrással ismerkednek meg a gyermekek. Méhészhez látogattunk, aki a gyermekek nyelvén magyarázta el a méhek munkáját, a gyűjtési folyamatot. Kóstolgattak, megfigyeltek, kérdéseket tehettek fel.
A húsvéti bajnoki szünet után ott folytatta a Békés-Drén KC NB I B-s férfi kézilabdacsapata, ahol abbahagyta. Visszatért Törökszentmiklósra, és két héttel a helyi TKE legyőzését követően ezúttal a Székács KE gárdáját múlta felül. Fontos idegenbeli pontokat hoztak haza a fiúk, amivel sikerült jelenleg felkerülni a dobogóra.
Pár forduló van még az idei bajnokságból, így javában folynak a tárgyalások már a játékosokkal. Többen hosszabbítottak már szerződést Békésen, illetve köszönhetjük köreinkben a balkezes átlövőt, Pánczél Zoltánt. A 2009/2010-es bajnokságban, már láthattuk békési mezben, a Békés megyei származású jobbátlövőt.
A TOP 50 vállalat között szereplő PT SUMMARECON AGUNG, Indonézia vezető ingatlan és plázafejlesztő vállalata valamint az Indonéz Sommelier Szövetség (Indonesian Sommelier Association) már 14. alkalommal szervezi meg Jakartában a Jakarta Fashion and Food Fesztivál (JFFF) elnevezésű rendezvénysorozatot április 14-e és május 7-e között.