Az 1981-ben megjelent GÁTSZAKADÁS című kiadványhoz számos fotó is készült, természetesen ezek mind nem fértek bele a kiadványba, de most a KŐVIZIG segítségével a teljes sorozatot bemutatjuk.
Az ügyelet nyitva H-P 18 -20, V és ünnepnap 9 - 11 és 17 -18 óra között. Szombatonként a Levendula Patika van nyitva 15 óráig a Csabai u. 11. szám alatt. utána nincsen ügyelet, csak készenlét van, azaz az ügyeletes orvos sürgős esetben be tudja hívni a gyógyszerészt telefonon a gyógyszertárba, ha szükséges . Az ügyeleti hét váltása minden szombaton 7:30 kor történik
A békési Szent Lázár Alapítvány és a Békés Megyei Központi Kórház közösen indított útjára egy adománygyűjtő akciót, mellyel a kórház Megyei Onkológiai Központjának eszközfejlesztését kívánja támogatni, ez úton egy „Belly Board” betegrögzítő eszköz megvásárlásával hozzájárulva a sugárterápiás kezelésben részesülő páciensek gyógyulásához, melynek köszönhetően a célzott terület környezete kisebb sugárhatásnak van kitéve, így legkevésbé roncsolva az egészséges szöveteket és szerveket.
Mária tiszteletére szentelt hónapunk a május. Annak első vasárnapja - itt, Magyarországon - a “világi” anyák napja, amit a Magyar Ifjúsági Vöröskereszt kezdeményezésére ünneplünk 1925 óta.
A pénteken induló turné színpadképét, látványvilágát és a koncerteken elhangzó dalok sorrendjét is Békésen, a Kulturális Központban véglegesítik, ráadásul tegnap jelent meg a Magna új albuma is.
Hétvégén rendezték meg Kecskeméten az Összevont Asztalitenisz Országos bajnokságot, ahol Kira a párjával, Molnár Kendrával a női párosban III. helyezést értek el.
A Kormány 1554/2019. (IX. 26.) Korm. határozatával döntött a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretében finanszírozott egyes projektek támogatásának növeléséről – tudatta Zalai Mihály, a Békés Megyei Önkormányzat (BMÖ) elnöke.
Rangos elismerést nyert a békési óvodákat és bölcsődét üzemeltető intézmény, az általuk megpályázott címért magas szakmai színvonalú pályázatot nyújtottak be.
Receptfüzetünk következő fogása a Bakonyi betyárleves kapros galuskával, melyet ez alkalommal is Bróda László szakácsmester útmutatása alapján készíthetnek el.
Lakatos Dzsenifer Petra, a 9.C osztály tanulója is azok között a refis tanulók között van, aki elnyerte Békés Város Önkormányzata 100 ezer forintos ösztöndíját.