November 24-én csütörtökön a békési reformátusok arra emlékeznek, hogy 1992-ben kapták vissza a gimnáziumot, majd 2011-ben a Karacs Teréz Általános Iskolát és a Jantyik utcai óvodát is átvették. Kezdés fél ötkor a Szegedi Kis István Református Intézmény Csillagfürt Óvodájánál.
A bodorkát horogra akasztotta, damillal vízbe lógatta és egy stéghez kikötötte. A rendőrök orvhalászat miatt indítottak büntetőeljárást ellene. A rendőrség az ügy vizsgálatát befejezte
December 2-ig kisiskolás és óvodás csoportok keresik fel a békési mikulás műhelyét, a Durkó utca 6. szám alatt, ahol segítenek a csomagolásban, majd magával a mikulással is találkoznak.
Két külterületi út, a bélmegyeri és a rosszerdei újult meg mintegy 2,9 km hosszon. A bélmegyeri úton részleges pályaszerkezet csere, aszfalt burkolatkiegyenlítés, aszfalt kopóréteg építés, padkarendezés, míg a rosszerdei úton aszfalt burkolat kiegyenlítés, aszfalt kopóréteg építés, padkarendezés történt.
„Európa vagy Magyarország története nem pusztán szenvedéstörténet. Csodálatos emberek, csodálatos alkotások és csodálatos tettek története is. Mégis, a 20. század Európa számos régiója számára a terror és az elnyomás évtizedeit jelentette. A század háborúi a korábbiaknál pusztítóbbak voltak, a civil lakosság évszázadok óta nem tapasztalt szenvedést élt meg, és a béke időszakai gyakran kegyetlen üldöztetéseket hoztak magukkal. Ahhoz, hogy túl tudjunk lépni a 20. század szélsőséges kegyetlenségein, az egyik legfontosabb eszközünk az emlékezés. A nyilvánosságban formált közemlékezet.” Történelmi Emlékbizottság
A Békési Fiatalokért Egyesület idén harmadik alkalommal szervezi Madzagos csokigyűjtő akcióját annak érdekében, hogy megédesítsék azon személyek karácsonyát, akiknek erre a leginkább szükségük van.
A DAREH BÁZIS Hulladékgazdálkodási Nonprofit Zrt. tisztelettel tájékoztatja Önöket, hogy Békésen a karácsonyi ünnepekre való tekintettel a hulladékszállítás időpontja, az alábbi rend szerint változik: