Várnak a felfújható JAKUZZIK, kerti solar TUSOLÓK, NAPERNYŐK, ROLLEREK, UGRÁLÓVÁRAK, SPORT eszközök, KERTI tárolók, KISÁLLAT kiegészítők és természetesen rengeteg más!
A képviselő-testület múlt csütörtöki ülésének döntései nyomán lehetővé vált, hogy két orvos érkezzet városunkba. Több éves tárgyalások, előkészítő munkák után végre megoldódik a békési nyolcadik háziorvosi körzet ellátása, továbbá dr. Sándor Judit doktornő fogorvosi körzetébe is találtak egy fiatal fogorvost – tudtuk meg Mucsi Andrástól, az illetékes szakbizottság elnökétől.
Április 11-én rendezte meg a Teleky utcai óvoda, hagyományos Közlekedési Napját. A gyerekek játékos feladatok segítségével gyűjtöttek ismereteket a közlekedésről, járművekről.
A Családért Alapítvány kiadásában megjelenő, 136 oldalon 220 fotót tartalmazó kötet elsősorban a tavaly április 15-én megkezdett Békés 50 Emlékév eseményeit igyekszik összegyűjteni, illetve ezzel összefüggő tudósításokat, képriportot tartalmaz.
A MÁV Zrt. Pályavasúti Területi Igazgatóság Szeged által kezelt közforgalmú vasútvonalakon és a kapcsolódó ipar, valamint vontató vágányokon, illetve rakodó területeken és telephelyeken vegyszeres gyomirtást végeztet.
Az elismerést a város életének egészségügyi és szociális területén kifejtett kiemelkedő tevékenységükért, életművükért kapják a kitüntetettek. Az elismerő oklevél mellett Zajácz Tamás iparművész által készített bőrképet adományozzák.
A férfi pulóvereket gyakran tekintik a mindennapi öltözködés alapelemének, de sokkal többet kínálnak. A férfidivat világában, ahol a kényelem összefonódik a stílussal, a pulóverek elengedhetetlen részévé váltak minden férfi ruhatárának. Ebben a cikkben megvizsgáljuk a férfi pulóverek különböző stílusait, funkcionalitását és azok stílusos viselésének módjait.
A Linamar Hungary Zrt. nyerte a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Az év duális képzőhelye – 2024 - a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Szakképzési díja elnevezésű pályázatot nagyvállalkozás kategóriában.
A közelmúltban Egerben megrendezésre került XIII. Országos Ifjúsági Szólótáncversenyen kimagasló teljesítményéért „Ezüstpitykés táncos” elismerő címet vehetett át Mahovics Tamás a Belencéres Néptáncegyüttes szólistája.
2024. május 23-án csütörtökön 17 órakor a Békés Városi Kulturális Központban mutatják be a könyvet. A bemutató díszvendége dr. Fekete Károly püspök lesz.