A BFKC U12-es csapata Orosházán szerepelt a hétvégén, ahol a 7. forduló két mérkőzése várt rájuk. A napot a Sütő Kézisuli csapata ellen kezdték, és egy izgalmas, 15-15-ös döntetlennel zárták az első félidőt.
A városháza udvarán tartott ünnepségen emlékeztek meg Irányi Dániel politikusról és íróról. Az eseményen Serfecz Dávid, a városvédő egyesület elnöke mondott emlékező beszédet.
A Dánfoki üdülőközpont egy kicsit minden békési lakos szívügye, ezért szeretnénk egy olyan közösséget összetoborozni 2025. március 29-én, aki önkéntes munkájával hozzájárul, hogy egy szebb Dánfok várja a kilátogatókat.
Katona Gyula nyugalmazott református esperes-lelkész igehirdetésével zárult a baptista imaházban január 26-án délután az ökumenikus imahét. 2025-ben is megrendezték Békésen az egész hetes programot. A záró istentiszteleten minden részt vevő békési egyházi közösség képviseltette magát. Az alkalmon többek között a békési református gimnázium énekkara is szolgált és a városi gyülekezetek lelkészei imádkoztak közösen a városért.
A Kommunizmus Áldozatainak Emléknapja alkalmából megemlékezést tartottak, amelyen Tárnok Lászlóné, a város jegyzője mondott beszédet. Az eseményen Farkas-Piskóty Máté, a Szegedi Kis István Református Gimnázium diákja szavalattal tisztelgett az áldozatok emléke előtt.