A Demján Sándor Tőkeprogramról és az aktuális pályázati lehetőségekről tartanak tájékoztatót vállalkozóknak a Békés Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara szervezésében.
A korábbiakhoz hasonlóan ismét nagy érdeklődés övezte azt a szakmai programot, amely a Reményhír Intézmény szervezésében zajlott a Pünkösdi Cigánymisszió központjában. A Nevelés az élet szolgálata című előadásában Uzsalyné Pécsi Rita neveléskutató, az Apor Vilmos Katolikus Főiskola tanára több évtizedes pedagógusi és magánéleti tapasztalatát osztotta meg a jelenlévőkkel.
A Reményhír Intézmény Hunyadi Téri Óvodája májusban megtartotta Családi napját, ahol gyerekek, szülők és pedagógusok együtt ünnepeltek egy tartalmas, élményekkel teli napon. A rendezvény célja nemcsak a szórakozás, hanem a közösségépítés is volt.
Molnár Zsolt először vett részt az egyesület színeiben ezen a rangos országos bajnokságon, ahol két távon is rajthoz állt. Csütörtökön az 5000 méteres távon, pénteken pedig 1500 méteren ugrott vízbe.
Szombat este ismét életre kelt a „FröccsMozi”, a Békési Fiatalokért Egyesület retró hangulatú szabadtéri mozija, amely idén három alkalommal nyitja meg képzeletbeli kapuit a „Gödör” nevű közkedvelt ligetben.
A Békési Német Nemzetiségi Önkormányzat tanulmányi utat szervezett, mely érintette Császártöltést, Hajóst, Kalocsát és Baját is. A Császártöltési Német Nemzetiségi Önkormányzattal együttműködési megállapodás is született a jövőbeni közös munka reményében.
Mint azt Polgár Zoltán alpolgármester közösségi oldalán bejelentette, augusztus 23-án szombaton a Madzagfalvi Napokon ad ingyenes koncertet a WellHello.
Újabb különleges pillanatnak lehettek tanúi azok, akik ma ellátogattak a Szatmári Lovasudvarba: megérkezett Kitti, a lovasudvar legújabb négylábú lakója. A barátságos kanca máris otthon érzi magát, és gyorsan beilleszkedett a lovak közé.
2025 áprilisában egy régi, megbízható viszonteladó partner kereste meg az Alkotás KFT-t, azzal a kéréssel, hogy ügyfele számára készítsenek egy egyedi kialakítású hattyúnyakas szállítószalagot, amely mobilizálható, és nagy mennyiségű gabona befogadására alkalmas.
Autószerelő végzettséggel rendelkező munkatársat keresünk békési telephelyünkre. Személygépjármű és 3,5 tonna alatti tehergépjármű kategóriában. Előnyt jelent az autóvillamossági jártasság.
Idén harmadik alkalommal kerül megrendezésre a Békési Ovinapok a festői Dánfoki Üdülőközpontban. A szívhez szóló rendezvényen 600 óvodást látnak vendégül egy felejthetetlen, élményekkel teli napon.