Az Országos Könyvtári Napok mai programján Hajós Erika és Baranyi Ildikó, a Tekergő Meseösvény Egyesület mesemondói szereztek önfeledt perceket szépkorú vendégeinknek.
Hankook,Laufenn,Taurus gumiabroncsok azonnali készletről! Új és Használt Gumiabroncsok széles választékkal,igény szerint rövid határidővel rendelésre is.
Középiskolások és egyetemisták gyúrnak pénteken, Korda György magával hozza a Repteret. Ikergyermekei születése után fél évvel Rúzsa Magdi is koncertezik október 21-én a Csabai Kolbászfesztiválon.
A MOL tavaly ősszel kötött együttműködési megállapodást a Békéscsabai Szakképzési Centrum Vásárhelyi Pál technikumával a stratégiai középiskolai kapcsolatok erősítése, a fluidumkitermelő technikus képzés népszerűsítése érdekében, a duális képzés keretein belül.
Egy Mol pályázatnak köszönhetően 70, a Babafa-program részeként 120-140, míg egy magánfelajánlás eredményeként további mintegy 70 kocsányos tölgy kerül elültetésre a városban
Békés megyében 3000 gyerek vágott bele az Okos Doboz felületen, ahol műveltségi feladatokat kellett megoldaniuk Ezután párharcokat vívtak, mint a Honfoglaló játékben.
A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) pénteken megtartott Békés megyei Prima-gáláján a Békés Megye Kiváló Vállalkozója díjjal tüntették ki Barta István Zoltánt. Képek a díjátadóról.
2022. október 1.-én az Ungvári Mihály Művelődési Házban fogadta a Polgárőrség Kötegyán Egyesület - a 30. éves jubileumi rendezvénye vendégeit, polgárőröket és a családtagjait.
Szombat este a Szigetszentmiklós gárdáját fogadta a csapat. A várakozásoknak megfelelően egy nagyon küzdelmes mérkőzést láthattak a csarnokba kilátogatók. Igazságos döntetlennel zárult a találkozó.