A békési Szegedi Kis István Református Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda és Kollégium minden telephelyén folyt a nyáron valamilyen felújítás – tudtuk meg Pálné Kis Eszter gazdasági igazgató-helyettestől.
A Békés Megyei Önkormányzat első alkalommal szervezett Megyenapot, amelyre szerte a megyéből érkeztek résztvevők és érdeklődők, de még határainkon túlról is köszönthettünk látogatókat, hiszen a rendezvény díszvendége Székelyföld volt.
Idén hatodik alkalommal rendezték meg Gyöngyösön a Mátra Kupát. Évek óta szokássá vált már, hogy a Békési FKC utánpótlás csapatai részt vesznek ezen a nemzetközi utánpótlás kézilabda tornán. Idén szeptember 2-4-ig rendezték meg ezt a felkészülési tornát gyerekeknek, még hozzá négy korosztályban versenyeztek a gyerekek. A békésiek idén az U10-es csapatot nevezték be, akik Tar Bence és Vida János edzők irányításával szépen szerepeltek a tornán.
A Nefelejcs Békési Kulturális és Hagyományőrző Közhasznú Egyesület idén már 11. alkalommal rendezi meg a nagy sikertű Tökmulatságot. Íme a részletes program:
A Békés Megyei Önkormányzat szervezésében megvalósuló Megyenapon külön figyelmet kapnak a gyermekek, a békéscsabai főtéren szeptember 3-án egy játszósátor várja a megye legkisebb lakóit.