A Szegedi Kis István Református Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda és Kollégium augusztus 31-én 17 órakor tartja a tanévnyitó istentiszteletét a református templomban.
2014-ben volt az első Madzagfalvi Ikertalálkozó, ahova kezdetben a békési és az innen elszármazott ikreket várták, tavaly viszont már a környékbeli településeken élő testvérpárokat is invitálták.
A Magyar Köztársaság Elnöke Fejes Antalnak – a Békési Zeneiskola egykori, alapító igazgatójának – több évtizedes zenepedagógiai és művészeti munkájáért a MAGYAR ARANY ÉRDEMKERESZT kitüntetést adományozta.
Rajzszakkör indul Diószegi Eszter grafikusművész vezetésével, Kis Anikó kerámiaműhelyében - Békés, Csap u. 24.- 2016. szeptember 16-tól , minden pénteken 16.00- 18.00-ig, 8-12 éves korosztály számára!
Aug. 22-28-tól rendezi meg a Gemma Cégcsoport a Pro Musica Fúvósötössel együtt azt az egyhetes zenei tábort, ahol fiatal, zenét tanuló középiskolások és főiskolások vesznek részt az egykori Énekiskola helyszínén: Tarhoson.
Hétvégén meglehetősen szokatlan időpontban november, december helyett már augusztus 13-14-én Tamásiban került megrendezésre a u15-17-es korosztályos súlyemelő bajnokság.
A macska lehet lusta vagy izgága, esetleg szeszélyes vagy bújós, de az biztos, hogy mindig mosolyt csalnak az arcunkra, hiszen egytől-egyig igazi egyéniségek.
Békés Város Önkormányzata ezúton tájékoztatja a lakosságot, hogy 2016. szeptember 1-től Békés és Gyula városok között közvetlen autóbuszjáratok közlekednek.