Már két hetet edzésben van a békési férfi kézilabda csapat, aminek a második hét végén, pénteken zárásképpen egy edzőmérkőzéssel koronázták meg a hetet. Az NBI-es Mezőkövesd edzőtáborban vett részt a héten, és haza fele menet ők is ezzel a meccsel zárták a hetet. Örömünkre szolgált, hogy nagy érdeklődésről tettek tanúbizonyságot a békési kézilabdabarátok, ugyanis szép számmal érkeztek a mérkőzésre.
Egy jó hangulatú, pörgős első félidőt láthattak a nézők, amelyben látszódott még mindkét csapatnál, hogy a labdás edzések még igen csak hátra vannak szorulva. Egy szorosabb 11-13-as első félidő után, egy kicsit már pontatlanabb fáradtabb második játékrészt produkáltak a csapatok, amiből az első osztályban szereplő kövesdi csapat jött ki jobban gyors támadásokkal. Mindkét oldalon voltak még hiányzók, a nyaralások miatt, de gőz erővel készülnek tovább a csapatok.
Július 29-én temették Durkó Sándort (1930-2016), a békési pünkösdi gyülekezet tagját, szolgálattevőjét, Békés város hosszú évtizedekig megbecsült mesteremberét.
Dr. Pálmai Tamás választókerületében (Békés város 2. számú választókerület) két utca alapját is megújította az önkormányzat - mondta az érintett szerkesztőségünknek.
Balázs László képviselő választókerületében, az újváros-borosgyáni városrészén az egyik legnagyobb munkaadó a Szent Lázár Alapítvány, amelynek foglalkoztatója az egykori borosgyáni iskolában van.
Nyeste Ágnes a serdülő és ifjúsági válogatottsága után bemutatkozott a junior válogatottban is. Miskolcon, rendkívül erős mezőnyű versenyen, Ági 400 méteren és a 4X400 méteres váltó tagjaként képviselte hazánkat.