A Békés Városi Színjátszó Stúdió és a Belencéres Néptáncegyüttes vidám műsorára hívunk minden kedves érdeklődőt. Baranyi Ferenc: Lónak vélt menyasszony című előadásukat 2013. december 11-én szerdán, 17:00 órától a Kecskeméti Gábor Kulturális Központ színháztermében mutatják be.
Luca napon régen tilos volt fonni, sütni, mosni, de a táncot semmi sem tiltotta. Ezért invitálunk mindenkit 2013. december 14-én (szombat) 18 órakor a Luca napi táncházba, ahol az élőzenét most is a Suttyomba zenekar fogja szolgáltatni. A táncházat Mahovics Tamás néptáncpedagógus vezeti, közreműködnek a Belencéres Néptáncegyüttes tagjai.
Luca napi játszóházunkba várunk kicsiket és nagyokat a Kecskeméti Gábor Kulturális Központba. Itt mindenki elkészítheti különböző technikák segítségével saját, egyedi tervezésű karácsonyfadíszét, dekorációját, ami szép éke lesz majd az ünnepeknek.
A legkisebbek és a legnagyobbak is veretlenül zárták a hétvégét.Az U12-es csapatunk kétszer is nagy pontkülönbséggel győzött:
Mezőberény- Békés 29-48, és Békés- Szentes 61-44. A kadettek egy vereséggel - a Szedeak „A”-val, és egy győzelemmel- a Kecskeméttel mérkőzve zárták a vasárnapot.
Az őszi érettségin a végzős gimnazisták közül négyen vállalkoztak arra, hogy előrehozott érettségit tegyenek történelem tantárgyból: valamennyien középszinten.