Székesfehérváron rendezték meg az U16-os országos bajnokságot. Az ország három régiójából versenyszámonként a legjobb 24 versenyző jutott be az országos döntőbe.
Ugyanitt eredményt hirdettek a kapcsolódó rajzversenyről is. A gyermekek számára szervezett kolbászkészítő versennyel megkezdődött az V. Békési Kolbászvigalom. Tizenhat csapat gyúrta nagy lelkesedéssel a hagyományos békési finomságot, nagyon jó volt látni a csillogó gyermekszemeket.
Az első napon az ifjúsági csapatok mérik össze tudásukat kolbászkészítésből. Ahogy a zsűri is megállapította, a csapatok egyre komolyabb dekorációkkal készülnek. Holnap a felnőtt csapatoké a csarnok és számos ismert előadó lép majd színpadra Fásy Ádám mulatójának keretében, így itt lesz Erox, Csocsesz, Ruszó Tibi és Delhusa Gjon is.
Kalle Rovanpera, Johan Kristoffersson, Nani Roma és Valtteri Bottas egyaránt hosszabb interjút adott a Rallycafe Magazin idei harmadik számának, emellett a hazai motorsport képviselői, az utánpótlás kategóriák reménységei és a bajnoki címek várományosai is helyet kaptak a lapban. A tradícióknak megfelelve kétoldalas poszter is jár az újsághoz.
A Kecskeméti Gábor Kulturális Központban ünnepi műsorral köszöntötték az időseket. Elismeréseket kaptak az alábbi cilvil és nyugdíjas szervezetek tagjai.
Tudta Ön, hogy
-- Kulich János, a Kulich Biztonságtechnikai Kft. vezetője, tulajdonosa 35 éve dolgozik a szakmában, munkatársaival több ezer ügyfél megelégedésére?
A Belencéres székház új, korszerűbb világítással lett felszerelve! A Belencéres Néptáncegyüttesért Egyesület és Békés Város Önkormányzata összefogva, közösen finanszírozta a beruházást.
A közelgő Idősek Világnapja alkalmából Békés Város Önkormányzata és a Békés Városi Kulturális Nonprofit Kft. tisztelettel meghívja Önt és kedves ismerőseit a kulturális központban (Békés, Jantyik M. utca 21-25.) 2024. október 1-jén (kedd) 15:00 órától kezdődő ünnepi rendezvényre.