Mintegy 2500db fotót kaptunk ajándékba, bemutatásra az egykori békési szórakozóhely, a Club Fonó első korszakából a PollardCut Design-tól, Lévai Imrétől. Az építkezéstől a nyitóbulin át a nyári partiképekig több sorozaton keresztül mutatjuk be majd a 12-13 évvel ezelőtti fotókat oldalunkon.
A Békés Megyei Önkormányzat Közgyűlése által alapított „Sík Ferenc-díj a magyar ősbemutatókért” elnevezésű elismerésben első alkalommal a Csokonai Nemzeti Színház részesült.
A Keresztény Értelmiségiek Szövetsége Békési Szervezetének támogatásával Gryllus Dániel és Lackfi János közös irodalmi előadása lesz látható a XVII. Békés-tarhosi Zenei Napok programjában.
Az egyesületünk az elmúlt hétvégén újra előkelő helyezéseket ért el. Voltunk a győri Maraton Magyar Bajnokság, illetve Laczó Dani világbajnokunk részt vett a Maraton Világkupán.
Zalai Mihály, a Békés Megyei Önkormányzat Közgyűlésének elnöke, Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház vezérigazgatója, Lukács Sándor és Rubold Ödön színművészek kedden a Nemzeti Színházban mutatták be a Sík Ferenc emlékére alapított országos színházi díjat.