A 2.a osztály tanulói és az AMI gitárosai verssel, énekkel köszöntötték volt kollégákat, akik meghatódva, örömmel élték át ismét az iskolai hangulatot, légkört, a gyerekek által sugárzott szeretetet.
Múlt héten városunk kiváló cukrászmesterei elkészítették a kókuszos ínyencség próbasütését, amely szeletenként 750 forintos áron már megvásárolható a békési cukrászdákban. A nyertes süteményt, ahogy tavaly, idén is, Csumpila Gábor készítette.
Igét hirdetett Kicska László intézményi lelkész, műsorral szolgált a 11.b osztály, felkészítő pedagógus Köteles Beáta volt. Ekkor került bemutatásra az intézmény kézzel másolt Evangéliumok gyűjteménye is.
Kleber,Hankook,Laufenn,Taurus gumiabroncs széles választékkal, gumiabroncsok azonnali készletről!
Új és Használt Gumiabroncsok igény szerint rövid határidővel rendelésre is.
Várunk téged is, ha egészségesebb, ADALÉKMENTES élelmiszereket keresel! Békési Mindenmentes és Biobolt - a Piac utcjában, a 2-es pavilonban - a gyógyszertárral szemben!
Október 8-án az utánpótlás csoport néhány tagja nem a vasárnapi lustálkodást választotta, hanem inkább vízre pattant és szabadedzés keretében teljesítette a 10-15 kilométeres távot.