Befejeződött a VI. Békési Kolbászvigalom, amely idén is fantasztikus hangulatban, ízekben és élményekben gazdagon telt. A rendezvény ismét bebizonyította, hogy a kolbászkészítés nemcsak gasztronómiai, hanem közösségi élmény is, ahol a barátság, a jókedv és az összefogás a legfontosabb alapanyagok.
A gyerekek számára szervezett pénteki kolbászkészítő verseny idén is bebizonyította, mennyi kreativitás és lelkesedés rejlik a békési gyerekekben és fiatalokban. A rendezvény jó hangulatban zajlott, a csapatok igazi mesterszakácsokat megszégyenítő ügyességgel dolgoztak.
A Békési Kolbászvigalom első napján a legfiatalabbaké volt a főszerep: óvodás és iskolás csapatok mérkőztek meg egymással kolbászkészítésből – természetesen szülői segítséggel kiegészítve.
Polgár Zoltán alpolgármester bejelentette, hogy október 10-11-én rendezik meg a városi sportcsarnokban a hagyományos Kolbászvigalmat. Pénteken a fiatalok készítik a kolbászt, szombaton pedig a felnőttek csapnak össze a legjobb kolbász címéért.
Lezárult a buli, a kolbászok elkészültek, a zsűri döntött. Első helyen végzett a Kemény Mag csapata, második lett a Békési Kisgazdakör, míg a harmadik helyet a Gólyafészek Bölcsőde csapata érdemelte ki.
Ugyanitt eredményt hirdettek a kapcsolódó rajzversenyről is. A gyermekek számára szervezett kolbászkészítő versennyel megkezdődött az V. Békési Kolbászvigalom. Tizenhat csapat gyúrta nagy lelkesedéssel a hagyományos békési finomságot, nagyon jó volt látni a csillogó gyermekszemeket.
Az első napon az ifjúsági csapatok mérik össze tudásukat kolbászkészítésből. Ahogy a zsűri is megállapította, a csapatok egyre komolyabb dekorációkkal készülnek. Holnap a felnőtt csapatoké a csarnok és számos ismert előadó lép majd színpadra Fásy Ádám mulatójának keretében, így itt lesz Erox, Csocsesz, Ruszó Tibi és Delhusa Gjon is.
Tizennyolc csapat, rengeteg gyermek, pedagógus és szülő részvételével kezdődött meg a Békési Kolbászvigalom pénteki napja. Békési óvodás, általános iskolás csapatai versenyeznek egymással a mai napon, szombaton pedig 38 felnőtt csapat méri össze tudását kolbászkészítésből! Képeink a mai délelőttről: