Az eseményen mindig szép számú érdeklődő vesz részt, és hajnalig tartó jó hangulat is garantált. Zenél a Thomassy Party Band. A bevételt a békési sportszervezetek támogatására fordítják.
A Reményhír Intézmény is csatlakozott a szeptember 27-ei rendezvényhez, ami lehetőséget biztosított kicsiknek és nagyoknak az együtt sportolásra, a mozgás örömének megélésére.
A Reményhír Sport Egyesület szervezésében került sor a „Labdarúgás, mint eszköz: társadalmi felzárkózás a tehetséggondozásban” című konferenciára, amelyen a sportág képviselői és az utánpótlás-nevelésben részt vevő szakemberek vitatták meg a hátrányos helyzetű gyermekekkel foglalkozó edzőket és pedagógusokat foglalkoztató kérdéseket.
Az EB és az olimpia eseményeit lehet majd folyamatosan figyelemmel követni az Erzsébet ligetben, a sportgödörben! A tegnapi nyitó meccs után a mai Magyarország (1gól ) - Svájc (3gól ) mérkőzést is sokan nézték a kivetítőn. Válogatottunk az első mérkőzésén három gólos vereséget szenvedett.