Advent harmadik hétvégéjét a békési Piacfelügyelet és Békési Városvédő és Szépítő Egyesület szervezi, akik az előző hétvégékhez hasonlóan pénteken kézműves foglakozással, vasárnap pedig ünnepi műsorral és adventi kirakodóvásárral várják az érdeklődőket.
Az M44 gyorsforgalmi út Tiszakürt-Kondoros közötti, 61,4 kilométeres szakaszával kapcsolatban megyei országgyűlési képviselőkkel és polgármesterekkel közösen tartott sajtótájékoztatón történelmi pillanatként és a megye sikereként értékelte Gajda Róbert, a Békés Megyei Kormányhivatalt vezető kormánymegbízott, hogy közbeszerzési eljárás keretében kiválasztásra került az említett útszakasz kivitelezője.
A 20. Csabai Kolbászfesztivál első napján a média és a fesztivál Facebook oldalán kisorsolt jelentkezők kóstolhatták és értékelhették a közel 120 féle kolbászt. Szerkesztőségünk és a Békés Tv is értékelhetett!
A Békési DAC atlétái minden várakozást felül múltak Székesfehérváron, a 2016. évi többpróba országos bajnokságon. Ácsné Hortobágyi Anikó vezérletével, sportolóink 5 bajnoki éremmel tértek haza.
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma által biztosított forrásból, a Nemzeti Együttműködési Alap 2016. évre vonatkozó NEA-16-M jelű „Civil szervezetek működési célú támogatása 2016.” című pályázati kiíráson a Békési Városvédő és Szépítő Egyesület közel egy millió forintnyi támogatást nyert.