A győztes "Bánhidai diótorta" értékesítéséből befolyt összeg egy részét az „ESÉLY” Állatvédő Egyesület kapta adományként. A napokban adtam át a helyi cukrászokkal együtt az így összegyűlt 100 ezer forintot.
2021. szeptember 11-én rendezi meg Békés Város Önkormányzata és a Békési Kajak-Kenu Club immár XV. alkalommal a békési vízi élet emblematikus eseményét az Egy hajóban evezünk vízitúrát.
A Magyar Kajak – Kenu Szövetség 2021. június 4 – én, Sukorón rendezte meg a Gyulay Zsolt Regionális Akadémiai Kupát. A Szegediből két tanuló vett részt a megmérettetésen.
3 óra 11 perc alatt száguldott végig csak pár perc megállást engedélyezve a tó partján a békési extrém sportoló, 69,11 kilométert teljesítve. A legközelebbi kihívás a Balaton átúszása lesz.
Alig egy hónapja számoltunk be a békési Vintage Make Up Studio sminkművészének 5. EB helyezéséről, most újabb győzelmekről adott hírt Ági –ezúttal országos szinten.
Pályázati konstrukción keresztül több közösségi tér kialakítására és megújítására nyílik lehetőség Békésen, ezen munka egyik fontos színtere a Békés Városi Püski Sándor Könyvtár is.
Egyszer használatos, de komposztálható - a Csabai Rendezvénypajta termékeit környezettudatosan fogyaszthatod el, akár helyben, akár kiszállítva, kávétól a hamburgerig, praktikus csomagolásban.
Békésen, a Bocskai u. 2. szám alatt, a hét minden napján friss pékáruval, zöldséges és újságos standdal, mini pékséggel vár! Bank, Szép és Erzsébet kártyák elfogadóhelye, valamint mobiltelefon egyenlegfeltöltési lehetőség! NÉZZ SZÉT BOLTUNKBAN - KÉPEK!