Kértétek, teljesítjük! Annyira megszerettétek, hogy bevezettük az étlap állandó kínálatába is.
Minőségi alapanyagokból, szaftosan, ízletesen és ellenállhatatlanul finoman készítjük – pont úgy, ahogy szeretitek!
Különleges élményben volt része a Békési Református Gimnázium 8. a osztályának. A tavaly megkezdett SPACEBUZZ program zárásaként a diákok egy speciális rakétában megvalósuló virtuális űrutazáson vehettek részt, amelynek célja, hogy élményszerű formában ismertesse meg a fiatalokat a világűr felfedezésével és a fenntarthatóság globális kérdéseivel.
Az eseményen részt vettek vendégek a Gerendási és a Mezőberényi Szlovák Kisebbségi Önkormányzattól is. A megjelenteket Feledi János, a Békési Szlovák Kisebbségi Önkormányzat elnöke, valamint Korcsok János, a Békési Szlovák Nyugdíjas Egyesület elnöke köszöntötte.
Több mint 80 állomásos, ingyenes koncertsorozatot szervez országszerte kisebb-nagyobb városokban a Szerencsejáték Zrt. 2025 szeptember 4-étől október közepéig.
A Békés-tarhosi énekiskola szellemiségének meghatározó eleme volt a kórus éneklés és az erre való felkészítés is. Ezen érték előtt fejet hajtva kerül megrendezésre a BÉTAZEN program sorozatában minden évben a kórustalálkozó, melynek keretében most 6 kórus mutatta be programját az érdeklődőknek.
Július 1-jén ünnepélyes keretek között megnyitották Magyarország második legnagyobb széftermét, amelyet a Foldana Pénzügyi Zrt. üzemeltet. Az új létesítmény a Magyar Nemzeti Bank központi széfterme után a legnagyobb kapacitású, és egyedülálló biztonsági megoldásaival új korszakot nyit az értékmegőrzés területén.
A finom falatok mellé nálunk a frissítő italokról is gondoskodunk! A változatos Pepsi és Dér Juice kínálat mellett jéghideg Grebb-limóval és csapolt Szent András Ogre sörrel várunk mindenkit.
Május 10-én a Békési Nyugdíjasok Egyesülete ebédet rendezett. Elnökük Kocsorné Marika köszöntötte a vendégeket. A rendezvényt megtisztelte Mucsi András képviselő úr és Varga László Békés Város Díszpolgára.
Hat győztes mérkőzést követően megtorpant a PV-CENTRAL Békési FKC együttese: a férfi kézilabda NB I. B 28. fordulójának kelet-magyarországi rangadóján Debrecenben szenvedett vereséget Cifra Tibor alakulata. A fiaskó ellenére a békésiek megtartották ötödik helyüket a tabellán.
Szombaton a Békés Város Nyugdíjasok Érdekvédelmi Egyesülete retro ebédet szervezett, amelyen közel 170 fő vett részt. A vendégeket Csarnai Eszter, az egyesület elnöke köszöntötte, majd Szrenkáné Erzsike, a Megyei Nyugdíjas Szövetség elnöke osztotta meg gondolatait és tájékoztatta a jelenlévőket az aktuális nyugdíjas ügyeket érintő témákról.
Ha te is azok közé tartozol, akik odafigyelnek arra, mit tesznek a tányérra – különösen, ha gluténmentes életmódot követsz –, akkor van egy jó hírünk: a Barbara termékcsalád már ott van a boltok polcain, és csak arra vár, hogy felfedezd!
Ecsegfalva, Szarvas és Békésszentandrás települések kivételével Békés vármegye közigazgatási területére vonatkozóan, így Békés településen is 2025. április 1-21. között ebzárlatot és legeltetési tilalmat rendelt el a Békés Vármegyei Kormányhivatal Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Főosztálya.
A nagy érdeklődésre való tekintettel további 1 hónapig, február 28-ig vár szeretettel mindenkit Marianna Kürtős Kalácsa H- P -ig 13 órától 19 óráig, Békésen, az Erzsébet ligetnél, a Gödör mellett!
MINDEN SZERDÁN MINI FÁNK! Marianna ebben a hónapban is szeretettel vár mindenkit H- P -ig 13 órától 19 óráig, Békésen, az Erzsébet ligetnél, a Gödör mellett!
Ma ünnepli 90. születésnapját Sebestyénné Farkas Ilona, Mona néni! Kálmán Tibor polgármester otthonában köszöntötte a békési zenei élet meghatározó egyéniségét.