Mucsi András, Ibrány és Ó-Hatház önkormányzati képviselője a testület januári ülésén érdeklődött arról, hogy mikor kerülnek ki az eddig ki nem rakott ibrányi táblák a közterületekre.
A Földművelésügyi Minisztérium a nemzeti értékek és hungarikumok gyűjtésének, népszerűsítésének támogatására pályázatot írt ki, melyen a Békés Megyei Önkormányzat (BMÖ) is indult azzal a céllal, hogy a fiatalokat bevonja a hungarikumok, értékek megőrzésébe, gyűjtésébe, megismerésébe.
A Helyi termelők és termékek piacra jutásának segítése című nyertes projektje részeként az önkormányzat, a piac korszerűsítése mellett, új hűtőházat is kialakít a Csabai úton mintegy 200 m2-es területen.
Nánási Istvánnét köszöntötte 90. születésnapja alaklámából személyesen Izsó Gábor polgármester. Zsuzsa néni öt testvérével kivették a részüket a házkörüli munkából.
IDŐPONTVÁLTOZÁS!
Február 7-én, CSÜTÖRTÖKÖN 17 órától szentmise lesz a római katolikus templomban, melyen részt vesz a színművész is, aki ezt követően, 18 órától lelki előadást tart a katolikus plébánia közösségi termében, amelyen bárki részt vehet.
Ezúton értesítjük Önöket a hulladékgazdálkodási közszolgáltató tájékoztatása alapján, hogy Békés Városában az alábbiak szerint változik a hulladékszállítás menete a karácsonyi és szilveszteri ünnepnapok miatt: