Nemrég volt alkalmam felköszönteni a 90 éves Horváth Péternét, aki Budapestről, hivatása nyomán került városunkba. Sok éven keresztül volt aktív részese Békés fejlődésének.
A nagy sikerre való tekintettel december 12-ig meghosszabbította a kormány az Oltási akciót, így a jövő héten is minden nap előzetes regisztráció, illetve időpontfoglalás nélkül vehető fel a vakcina első, második vagy harmadik, megerősítő dózisa. Békés megyében továbbra is hat helyszínen várják az oltásra jelentkezőket.
A Békés Megyei Kormányhivatal tájékoztatja Békés város lakosait, hogy az átoltottság további növelése és a járvány megfékezése érdekében a Kormány oltási akcióhetet indított a kórházi oltópontokon. A 2021. november 22. napján kezdődött akcióhetet 2021. december 5. napjáig meghosszabbította.
Prof. Dr. Holm Putzke jogtudós és Erdei Krisztián a Mathias Corvinus Collegium kommunikációs igazgatója tartott előadást Merre tart Németország Merkel után? címmel Békéscsabán.
Horváth László békési villanyszerelő mester, sárkányrepülő pilóta és amatőr légi fotós 20 éve pásztázza az égből – az előírt biztonsági feltételek betartása mellett – a Csabai Kolbászfesztivált. Így tett már az előkészületek idején, majd pedig szombaton is.
Az Örökség Nemzeti Gyermek és Ifjúsági Népművészeti Egyesület elnöksége, a szakmai zsűri döntése alapján néptánc kategóriában, megosztott 50 ezer forintos díjazással az eleki LUNGA bemutatásáért ismerte el mestert és tanítványát.
A 2007-ben indított szaküzlet továbbiakban Kardhal Copy Shop néven üzemel tovább a Dübögő oldalában, a Csapó pékség üzlete mellett! Bővülnek a szolgáltatások is!
A XLV. Békés-tarhosi Zenei Napok 2 hetes programsorozatának záró rendezvénye volt a teltház előtt megtartott gála, melyen a Belencéres Néptáncegyüttes tagjai és utánpótlás csoportjai mutatták be műsorukat. Az előadást megelőzően Tárnok Lászlóné, Békés város jegyzője mondott zárszót.
A XLV. Békés-tarhosi Zenei Napok keretében, szeptember 12-én nyolcadik alkalommal adott otthont a Kecskeméti Gábor Kulturális Központ a Békési Fúvószenekari Találkozónak.
A Békés-tarhosi Zenebarátok Köre szeptember 11.-én, szombaton a Szokolay Sándor Alapfokú Művészeti Iskola hangversenytermében tartotta éves közgyűlését, ezt követően Tarhoson a kastélyparkban az egykori békéstarhosi énekiskola diákjainak találkozóját.